Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Gulyás Éva: Pünkösdölés a Jászságban

JEGYZETEK SZAKIRODALOM 1 Ld. Nagy J.: Sajátos farsangi népszokás a Jászságban (Bakfazékdobás) , Jászberény, 1967. Barna G.: Állatgyógyítás visszafelé számlálós ráolvasással, Jász Múzeum Évkönyve, 1974. 189—210. 2 1973. Eger—Szolnok; Szerk.: Szabó László. 3 Róheim G., 1925. 303—4.; Dömötör T., 1964. 130. 4 Dömötör T., i. m. 130. 5 16 jászsági községben gyűjtöttem: Jászárokszállás, Jászfényszaru, Jászszentandrás, Jászdőzsa, Pusztamonostor, Jászjákóhalma, Jászfelsőszentgyörgy, Jászberény, Jászapáti, Jászivány, Jásztelek, Jászkisér, Jászalsószentgyörgy, Alattyán, Jánoshida, Jászladány. A községek az 1941-es népszámlálás adatai szerint római katolikus vallásúak Jászkisér (ref.) kivételével. Közülük Jászfényszaru, Pusztamonostor, Jászszentandrás, Jászivány és Jászkisér községekben nem emlékeznek a szokásra. 6 Az avatófátyolt a menyasszony akkor viselte, amikor esküvő után először ment a templomba, az ún. avatásra. Utána eltették emlékbe. Ezt kérték kölcsön a pünkösdölő kislányok. 7 A mátraverebélyi (Nógrád m.) búcsú járóhelyről a gyerekeknek színes, festett görbebotot vagy fokost hoztak ajándékba. Ezt hívták verebélyi botnak a Jászságban. 8 Egyik jászberényi adatközlőm megemlítette, hogy Jánoshidán pünkösdi királynét választottak régen a lányok. Sajnos ezt nem sikerült felkutatnom a hagyományban. » A kiszézés, kiszehajtí^s időpontja virágvasárnap volt. A mondóka szövege egyértelműen utal erre: a böjt végét és a húsvéti sonka behozatalát jelzi. A szokás menete, mely a kiszebábu kihordására, vízbedobására irányul, a tél szimbolikus kiűzését és a tavasz érkezését fejezi ki. Ld. ehhez bőséges Ipoly menti példákkal: Manga J. 1968. 120—144. 10. Ld. Manga J. i. m. 154—56.; Magyar Népzene Tára. 10 Ld. Manga J. i. m. 154—56.; Magyar Népzene Tára. 11 Róheim G., i. m. 303—4. 12 Az egyik legelterjedtebb jászsági népszokás a disznótori kántálás is a nemek cseréjére épül. A szokás résztvevői felnőttek, asszonyok, lányok voltak. Cigányházaspárnak öltöztek és úgy mentek be a házba, mintha idegenből érkeztek volna. A cigányembert ócska nadrágba öltözött asszony személyesítette meg. Az arcát a felismerhetetlenségig bekormozta, bajuszt ragasztott, a hangját elváltoztatta, hogy a háziak ne ismerjék fel. A szokás egyik fontos mozzanata volt, amikor a disznótori vendégsereg incselkedni kezdett a cigányemberrel és tréfásan leleplezték a lányt. PL: cigarettával megkínálták, s a lánynak rá kellett gyújtania, bár ezzel már legtöbbször el is árulta magát. A KUTATÓPONTOK SORSZÁMOZÁSA 1. Jászárokszállás 35. Tiszaszentimre 2. Jászfényszaru 36. Tiszaigar 3, Jászszentandrás 37. Tiszaderzs 4. Jászdózsa 38. Tiszaörs 5. Pusztamonostor 39. Tiszaszöllős 3, Jászj ákóhalma 40, Tiszaörvény 7. Jászfelsőszentgyörgy 41. Tiszafüred 8. Jászberény 42. Nagyiván 9. Jászapáti 43. Kunmadaras 10, Jászivány 44. Kunhegyes 11. Jásztelek 45. Karcag 12. Jászkisér 46, Fegyvernek 13. Alattyán 47. Kenderes 14. Jánoshida 18. Kisújszállás 15. Jászalsószentgyörgy 49. Törökszentmiklós 16, Jászladány 50. Kuncsorba 17. Vezseny 51. Túrkeve 18. Tiszavárkony 52. Mezőtúr 19. Rákóczifalva 53, Mesterszállás 20. Tószeg 54. Öcsöd 21. Szolnok 55. Kunszentmárton 22. Szajol 56. Szelevény 23. Tiszapüspöki 57. Csépa 24. Nagykörű 58. Tiszasas 25. Zagyvarékas 59. Tiszaug 26. Tiszabő 60. Tiszakürt 27. Besenyszög 61. Tiszainoka 28. Űj szász 32. Nagyrév 29. Kőtelek 33, Cibakháza 30. Tiszasüly 34. Tiszaföldvár 31. Tiszaroff 65. Martfű 32. Tiszabura 66 .Pacsér 33. Abád 67. Piros 34. Szalók 238 DÖMÖTÖR Tekla 1964. Naptári ünnepek, népi színjátszás, Bp., 1964. 111—138. FODOR FERENC 1942. A Jászság életrajza, Bp., 1942. IPOLYI Arnold 1929. Magyar mythológia, Bp., 1929. II. 52—58. IVÁNCSICS Nándor 1957. Fakata fajankó húzás Petőházán, Ethn. 1957. MANGA János 1968. Ünnepek, szokások az Ipoly mentén, Bp., 1968. 151—156. MAGYAR NÉPZENE TARA 1953. II. 153—181. RÖHEIM GÉZA 1925. Magyar néphit és népszokások, Bp., 1925. 294—308. V. BlRÖ Ibolya 1970. Pünkösdi szokások Üjkéren, Arrabona, 1970. 171—79. PFINGSTBRAUCHE IN JAZYGIEN In der Studie wird ein Volksbrauch von Jazygien, der Pfingstgruss (pünkösdölés) dargestellt. Der Brauch wurde am Pfingstsonntag nachmittag ausgeübt. Mádchen und Jugen vom Schulalter, 8—12 Jahre alt, nahmen darán teil. Die stándigen Figuren habén die örtlichen Bezeichnungen menyasszony (Braut), vőlegény (Bráutigam), kosaras (Korbtráger), der die Geschenke in den Korb sammelt, lobogós oder vőfény (Brautführer), der mit einem Stock an der Spitze des Zugs geht, koszorúslányok (Kránzeljungfer), legények (Burschen). Bei den Háusern wird getanzt und gesungen (siehe die Noten am Ende des Artikels). Der Verlauf des Brauchs, die Bezeichnungen der Teilnehmer weisen eindeutig auf die Heirat, die Vereinung hin. Es wird erörtert, wie der Pfingstgruss im Laufe der Ausübung der Überlieferung zum Brauch der Mádchen wurde, was eine interessante Überlieferung zum Brauch der Mádchen wurde, was eine interessante Übergangsform ins Lében rief, indem der Brauch, ursprünglich von gemischten Darstellren ausgeübt, um die Jahrhundertwende schon ausschliesslich von Mádchen gespielt wurde. Damit entstand ein neues Motiv im Brauch, námlich die Bráutigamschauspielerei eines Mádchens. Ein Mádchen zog námlich als Bráutigam einen Mánneranzug an. So wurde die Volksschauspielerei auf dem Grundé des Geschlechtswechsels zum Motiv des Pfingstbrauches. Es wird auch darauf hingewiesen, dass das in Jazygien in breitem Kreis bekannte Pfingstlied („Mi van ma... " — ein Kinderlied) oft mit einem anderen („Lányok ülnek a toronyban... ") gemischt vorkommt. Das charakterisiert nicht nur Jazygien, sondern auch die Gebeite nördlich des Komitats, Heves, Nógrád, wo nicht nur das Pfingstlied sondern auch der Verlauf des Brauchs, seine Teilnehmer sehr viel Áhnlichkeit mit den Pfingstbráuchen von Jazygien aufweisen. Éva Gulyás