Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)
Gulyás Éva: Adatok a népi állatgyógyításhoz
Guga — lúdtojás nagyságú daganat a marha nyakán. „Rossz vér okozta." Ha megérett, bicskával kivágta, utána édes zsírral bekente. Nagy melegben még kreolinnal is bekente, hogy a légy ne köpje be. Tályog — ütés okozta daganat a „tehén pofáján". Tályoggyökeret 16 húztak bele, „azon keresztül kifolyt a csúnyaság belőle." Beköpi a légy az állatot — pálcát faragott, azzal kiszedte, utána kreolinnal bekente. A piszkos, meleg istállóban férget kapott a marha, főleg a marjában jelentkezik. A férges marhát lemosta és kreolinnal bekente. A tetves marhát ugyancsak kreolinnal kenegette. Sóvár és rühesség — a sóvaras jószágnak hullott a szőre és kivarasodik. A rühesség súlyosabb, olyankor is megsóvarasodik a bőr. „Megfázástúl van, megfázik a bőre, elrühesedik, viszketett nagyon ..." Mindkét esetben büdöskővirág 17 és disznózsír keverékével kente be. Előtte szappanos vízzel lemosták az állatokat. Ha lekaszált tarlóra ment a marha, felszúrt a tövis a körme közé. A torzsok, a vesszőtöve is megszúrhatta a talpat. Ha szögbe lépett, könnyen lesántult. Ügy gyógyította, hogy kékkövet 18 tört és disznózsírral keverve megkenegette vele a jószág lábát. Ha megnőtt a marha körme, levágták, mert „beletörik az elevenbe és lesántul a marha." Körömszedővel szedte le vagy letört magától. A piszkos karámban kipállottak a lábai. Kimarta a trágya a körme közét, s körömfájást kapott. A körme megdagadt, levált, elhullott, nem bírt menni. Összetört egy kis timsót, kékkövet, összekeverte zsírral és megkenegette vele a marha lemosott lábait. A szájfájás ragályos és veszélyes betegség. Első tünete, hogy csurog a jószág nyála, szeme csipás, orra taknyos. A marha szájában hólyagok, sebek voltak, nem tudott legelni. Egymástól kapták el, s ha időben nem kezelték, elpusztultak. A gyógyításnál az volt a cél, hogy egyszerre átessen rajta az összes jószág, ezért egynek a nyálával bekenték a többi jószág száját, hogy mind elkapja. Aztán karámba zárták őket, sorban Meresztgették, és valamennyi jószágot megkezeltek. Timsót törtek, vízbe áztatták, a timsós bábut minden állat szájában megforgatták. A timsó leszárította a hólyagokat. Ha megdöglött a jószág, elásták vagy elégették, tilos volt megenni a húsát. A sömörös marhát vízben oldott sósavval kenték be. Ha a pásztor megütötte az állatot vagy utána hajította a botot, elpattant a lába. „Volt olyan pásztor, amelyiknek nincs türelme a jószághoz, hajítja a botot utána, még a szemét is kiütheti." Ha az állat elesett, s megütötte a farcsontját, ólomecetes ruhával borogatta: „A lányom a tehenet vezette volna ki, de rövid kötélre volt fogva és hátravágódott a girincre. Nagynehezen megfordult, tudtam, hogy lázas. Megmértem a lázát, majdnem negyven volt. Kihívtuk az állatorvost, azt mondta, hogy vihetjük a vágóra. Gondoltam, ötéves tehenet nem lehet levágni. Mondtam a lányomnak, hogy öntsél a vödörbe hideg vizet meg ólomecetet, s azzal borogattam három héten át minden órahosszában. Rendbe is jött nagysokára, pedig olyan beteg volt, hogy nem bírt felállni. Mikor legközelebb jött arra az állatorvos, azt mondta, hogy ez nem az a tehén. Pedig ugyanaz volt, kikezeltem magam." Ha megerőltették a marha lábait, izomgyulladást kapott. Főként kiveréskor fordult elő, hogy az istállóhoz szokott állatot legelőre menet nagyon megjáratták. A sok járástól megmeredtek a lábai, begyűlt neki. Nem bírt járni a jószág, állandóan feküdt. Elhelyezték az akolban és vízben oldott denaturált szesszel kenegették a lábait. Az izomgyulladás után bütykő maradt a marha lábán, „nyomorult lett a lába". Ha letört a szarva, kreolinos ruhával becsavarták, nehogy a légy bsköpje, mert ha elmérgesedik, belemegy még a fejébe is". Megvastagodott a nyelve, ha legelés közben megszúrta a macskatövisk, ez magától elmúlt. Tehát láthatjuk, hogy Jenei Mihály tény őszállási gulyás igen sok marhabetegséget ismer. Tudása változatos, sokféle gyógyítószert alkalmaz. Gyógyító tevékenysége tapasztalati tudásából, természetismeretéből fakad. Gyógyításában a hagyományos orvosló ismeretek (pl. pipabagó, vizes zsákkal borogatás, tályoggyökér, stb.) keverednek újabb, a hivatalos állatorvoslás hatásáról tanúskodó elemekkel (patikai szerek sűrű használata). Az állatorvostól szerzett ismeretek esetenként előtérbe kerültek nála: gondolok a szénpálca használatára, amellyel kitisztította, fertőtlenítette az állatot, valamint az irrigátorra. Gyógyításának egyik fő sajátossága, hogy univerzálisan alkalmaz egyes gyógyító szereket (pl. kreolin, ólomecet, hipermangán, stb.). Figyelemre méltó, hogy egyformán hisz a patikai szerek és bizonyos irracionális eljárások gyógyító hatásában — a népi gyógyítók tevékenységének egyik jellegzetes vonása ez. Ellenben már nem hitt a tehénrontásban, a tej elvitelben, a tehén tőgyének megbetegedéseit racionális okokkal magyarázta. Sok esetben elkülönítette magát a paraszti gyógyítóktól, különösen olyankor, amikor nem hitt egyes szerek, eljárások gyógyító erejében. Véleményem szerint Jenei Mihály a gyógyítgató pásztoremberek tipikus megszemélyesítője volt. Gulyás Éva 218
