Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Örsi Julianna: Karcag házassági kapcsolatai a XVIII-XIX. században

jelzik számunkra, hogy egyre messzebb jutnak el a karcagiak és egyre több idegen fordul meg a Nagykunságban. (Csákvár, Igricz, Felpétz, Nagykároly, Solt.) Ez azonban nem vezet a közösség bomlásához. Persze, hogy ez így legyen, ahhoz erősítő tényezőkre van szükség. A közösség döntő többségének érdekazonossága kell, hogy fűződjön a zártság megtartásához. Ennek gazdasági oka van: megtartani a redempciókor szerzett földet. Így a reformátusok szinte teljes bezárkózása a XIX. század közepére kialakul. A házassági kapcsolatok is azt mutatják, hogy mintegy száz év alatt a redempcióban való részvétel szerinti osztálytagozódáshoz való merev ragaszkodás egy tökéletesen zárt közösséget hozott létre. Az eredet, vagyoni állapot és vallás szerint a város lakossága két különböző csoportra oszlik: földdel rendelkező törzsökös reformátusok — betelepült szolgarendű katolikusok. A kisebbség kultúrájára azonban hatással van a többség. Ezzel magyarázható, hogy amíg Nagyiván szintén római katolikus szegény népére 1820-tól kezdve a közösség kinyílása a jellemző (az exogámia fokozatosan nő: 1811— 1820: 80%, 1841—1850: 75%, 1891—1900: 54% az endogámia.), a karcagi római katolikusság a XIX. században a bezárkózás tendenciájának megindulását mutatja (exogámia: 1811—1820: 50,9%, 1841—1850: 38,1%, 1851— 1870: 27,7%). Bár vizsgálódásunk a XIX. század közepén megszakad, hisz ekkorra a város lakosságának bezárkózása egyértelműen kimutatható, érdemes megjegyeznünk, hogy ezt a zártságot tartósnak és jellemzőnek tekinthetjük, hiszen a XX. század közepéig tart. 1945-ben 92%-os, 1950-ben 87%-os az endogámia. II. 1730-tól 1870-ig 6055 házasságot vizsgáltunk meg, amely alapján megállapíthatjuk, hogy a karcagiak elsősorban endogám házasságot kötöttek. A kialakult gazdasági helyzet megtartásának egyik fontos feltétele volt a zárt közösség létrehozása. Ezt meg is tudták valósítani. A legzártabb időszakban is volt azonban egy szűk réteg, amely nem helybeli házastársat választott. A megvizsgált összes házasság 15,64%-a (azaz 943 pár) volt ez a kivétel. Próbáljuk megfejteni, kik és miért nem tartották be a házassági endogámiát. Első látásra szembetűnik, hogy az exogámia olyan házasságok jellemzői, ahol a nő árvalány vagy második házasságát kötő özvegyasszony. A reformátusoknál az exogám házasságok 1/3-ára jellemző ez. Tudjuk azt, hogy a közösség törvényei a második házasságát kötő személylyel sosem olyan szigorúak. Így fordulhatott elő olyan eset is, hogy 1733. szent Jakab havában Csonka Petemé karcagi özvegyasszony Pelbárdhidára ment férjhez, „gl (gazdalegény) 26 (éves) Makón lakó Királyi József (vette) 17 (éves) özvegy Szilágyi Györgyné h. 1. (hajadon leányát) Juliannát" (1776. márc. 5.) „Halász József Csákvári születésű v. (vette) Nagy János özvegyét Sárközi Katát 11 (tized)" (1845. nov. 4.) „Ér Tartsai Lakos Tolvaj Mihály (vette) Ballai Mihály á. h. 1. (árva hajadon leányát) Susánnát". (1810. jún. 4.) A legkülönbözőbb területekről hozhatnánk itt a példákat, nem hallgathatjuk azonban el, hogy sok özvegy és árvalány inkább helybelihez vagy kunságihoz ment férjhez, mint vidékihez. A férfiak azonban még ritkábban hoztak más területről hasonló státusú nőt. Ezt tükrözi az is, hogy Püspökladányból csak 6 férfi hozott magának asszonyt, míg 36 nő ment ládányi emberhez. Ha nemek szerint vizsgáljuk az exogám házasságokat, megállapíthatjuk, hogy vidéki lánnyal köt házassági kapcsolatot 284 református férfi. Ők általában Karcagon maradnak, különösképpen, ha földdel rendelkeznek. Házasodás céljából ugyanezen időszakban 376 református férfi jár Karcagon. Egy részüknek a feleségül vett lány vagy özvegyasszony vagyona segítségével sikerül is itt megtelepedniük. Mindez mutatja az exogám házassági kapcsolatok gazdasági indítékát. A karcagi férfiaknak egyáltalán nem fűződik ahhoz érdekük, hogy vidéki lányt vegyenek feleségül, a vidéki férfiaknak viszont céljuk a kiváltságos terület lakói közé való bekerülés. A legmozgékonyabb rétegnek a szolgák bizonyultak. Pl.: „Püspökladányba szolgáskodott Kabai fit Sarkadi Pált, ide való Sáfrány Andrásnak Püspökladányba szolgált leányával Susannával Kabai és Püspökladányi háromszori Kihirdetésről avatott bizonyságlevelek mellett megeskettem..." (1791. dec. 14.). Vannak házasságok amelyek azt igazolják, hogy a környékről jöttek ide szolgálni legények, leányok és volt, akinek beházasodással sikerült a letelepedést biztosítani. Pl. „Tiszaszentimréről ide Szakadt Szőlősi György v. (vette) Tót János Szolgálóját Bíró Máriát." (1802. febr. 10.) „Szoboszlóról ide Szakadt Szolga Legény Jeges Bálint v. (vette) Mándoki András h. á. 1. (hajadon árva leányát) Máriát." (1799. júl. 11.) „Karcagi Szabó Mihály szolgája Pap Mátyás v. (vette) Őrsön lakó Szabó Ferenc szolgálóját Mortoki Erzsébetet." (1747. jan. 7.) „Abádon Neszmányi József házánál lakó Nagy András vette Sallai János házánál lakó Szabó Jánosnét." (1746. okt. 12.) „Boros István Condás (kondás) vette Czirepérből ide jött és Tóth János házánál lakott Jövevény leányt Tót Erzsébetet." (1746. márc. 16.) „szl. (szolgalegény) 20 (éves) Mándi István 210