Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)

Péter László: A karcagi múzeum előtörténete Szűcs Sándorig

A város vezetősége életre akarja kelteni a harcok alatt megsemmisült Nagykun Múzeumot, ezért gyűjtést indít. Felkéri a város közönségét, hogy Karcag múltjára vonatkozó muzeális értékű emlékeit lehetőleg ingyen bocsássa a múzeum rendelkezésére. A múzeum jelentősége abban van, hogy Karcag s a Nagykunság múltjára vonatkozó tárgyakat összegyűjtve, képet ad Karcag múltjáról. A diákok és a polgárista leányok végzik a gyűjtés munkáját. Kéri a vezetőség, hogy a gyűjtőívekre írják fel a felajánlott tárgyakat. Valóban a diákok 1947. decemberében — akár pénzadományokat gyűjtenének jótékony célra — kérdőívvel a kezükben megindultak múzeumi tárgyakat gyűjteni. A kérdőív röviden megismétli az iménti fölhívást. A naiv és tudománytalan gyűjtési mód kétes értékű s egyoldalú anyagot eredményezett: kulacsok, butellák, régi pénzek és régi zsoltáros könyvek adják az összegyűlt anyag zömét, s ezt csak egy-két szövőborda, borotvatok, csobolyó, juhíéjő dézsa egészíti ki. Az így összegyűlt anyag azután újabb évekig a városháza pincéjében hányódott. Minthogy a múzeum újjászervezésének az időnkénti szép szándékokon kívül két alapvető föltétele — alkalmas vezető és megfelelő épület — nem volt, a dolog elhúzódott. Végül a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának sürgetésére 1950-ben a városi tanács megmozdult: egyrészt költségvetésébe iktatott 20 000 Ft-ot múzeum céljaira, másrészt a műemléki értékű, kuriális jellegű sebészeti kórházépületet, a bogdi-Papp-féle házat kijelölte a múzeum végleges helyéül. Az új kórháznak az első ötéves tervben várt fölépítéséig egyidejűleg ideiglenes helyet is biztosított a tanács a Horváth Ferenc utca 7. sz. magánház emeletén. Ugyanekkor a múzeumi központtól megfelelő muzeológus szakembert kért. Szűcs SÁNDOR akkor még nem volt jó a karcagiaknak. Hiába nyújtotta be 1950. március 23-án pályázatát a dogmatikus idők merevsége miatt őt — ki tudja már, miért ? — nem tartották elég megbízhatónak. A sors iróniája, hogy e sorok íróját, akit ugyanakkor a szegedi tudományegyetem távolított el Magyar Nyelvtudományi Intézetéből mint megbízhatatlant, Karcag — a Múzeumi Központ javaslatára —• elfogadta. Senki sem próféta saját hazájában — a bibliai szólás egyszerre volt érvényes Szűcs SÁNDORra és rám. 1950. december 6-án kaptam ORTITTAY GYULÁÍÓI és munkatársaitól elsősorban BARABÁS jENŐtől a megbízást. Távirattal jeleztem VARGA RÓZA oktatási és népművelési osztályvezetőnek, hogy állomáshelyemet 11-én, hétfőn foglalom el. Első föladatom a húszezer forint gazdaságos elköltése volt — négy nap alatt, mert 15-ig el kellett számolnom a pénzügyi osztályon. Debrecenben vásároltam bútorokat, könyveket, de a pénz nagyobbik része a leendő — a mai —múzeumépület környékének, az akkor elvadult, hepehupás, bozótos parknak rendbehozására ment el. Sohasem tagadtam: nekem száműzetésem volt Karcag. Kényszerből vállaltam, s kezdettől fogva azon voltam, hogy a megalapozás eredményeit fölmutatva hazakerülhessek szűkebb pátriámba, Szegedre. S amikor a tanácsiirattárnak a múzeumra vonatkozó anyagában megtaláltam Szűcs SÁNDOR kérvényét, azonnal tudtam, mi a teendőm: elő kell készítenem az ő útját, hogy a karcagi múzeum élére a legalkalmasabb, akkor az egyedül alkalmas szakember kerüljön. Közben igyekeztem, hogy a múzeum, melyet legtermészetesebben neveztünk el GYÖRFFY IsTVÁNról, Szűcs SÁNDOR mesteréről, Karcag legnagyobb fiáról, hallasson mielőbb magáról. Cikkeket írtam a megyei lapban;

13 először 1951 április 4-én, majd utóbb is. vándorkiállításokat rendeztem, s hozzáláttam — K. KOVÁCS LÁSZLÓ, SZABADFALVI JÓZSEF és mások támogatásával — a tárgyi anyag gyűjtésének, hogy mielőbb megrendezhessem az első állandó kiállítást, a múzeum voltaképpeni megnyitóját. Közben a túrkevei gimnázium igazgatójával, DANKÓ IMRE vei megszerveztük, és még a karcagi múzeum állandó kiállítása előtt augusztus 20-án megnyitottuk az első termelőszövetkezeti múzeumot,

14 amely utóbb városivá fejlődött. Mezőtúron BENKŐ GYULA gimnáziumi tanárral, Szarvason PALOV JÓZSEF tanítóképző intézeti tanárral szintén helyi gyűjtemény létesítésén fáradoztunk, sőt a kisújszállási gimnáziummal is fölvettem ez ügyben a kapcsolatot. Bejártam a környéket, Kunmadarason BÁRDI IMRE, Tiszafüreden SZIGETI IVÁN volt segítségemre. Mindezek után a múzeum névadójának, GYÖRFFY ISTVÁN halála 12. évfordulóján, 1951. október 4-ón, KOVÁCS LÁSZLÓ — GYÖRFFY GYÖRGY jelenlétében—megnyithatta a nagykun népéletet két teremben bemutató állandó néprajzi kiállításunkat. Ha 1913-ban Az Érdekes Újság riportere liliputinak jellemezhette a karcagi múzeumot, én mai divatszóval mini-múzeumnak nevezhetném. Mindenből nyújtott azonban keveset: a pásztoréletet, a földművelést, a viseletet, a konyha eszközeit, egy-két kismesterséget egyaránt bemutatott a kicsinységében is modern, szép kiállítás, melynek vonzó esztétikai megjelenését KATONA LÁSZLÓ grafikusnak köszönhettük. ispÉTER L., Szolnok megyei Néplap 1951. január 17, április 14, június 20, december 29. "PÉTER L., 1951 e, 445—449. 39