Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)

Szabó Lajos: A „Mirhó Gáttyának" építése

A nehéz munkával épített gát 1770 őszén „a Tiszának sebes és nagy árja" elszakította és ismét nagy területet vett birtokába a víz. Ezzel kapcsolatban a következőket írják a püspökladányaiak 1770. dec. 27-én kelt levelükben: ,, . . . ami helységünkből Karcagújszállás városáig, innen pedig Kisújszállásig sok ideig különben utazni nem lehetett, hanem hajóval, szinte négy mérföldig, ... a túri és kevi gátak, s vízimalmok annyira tartják a vizet, hogy helységünk határán a vízállás és Sár-Rét annyira elhatalmasodott és elsülyedt, mely miatt egy réteink nagyobb részének semmi hasznát nem lehet venni. . ."

9 A ,,majd tsak nem hallatlan árvíz rész szerint a kunhegyesi Ásványon, rész szerint pedig azon gátat meghágván egész földünket az kirohanó víz újra elfoglalván és más utána következő két esztendőben az vizeknek némely része rajta hevervén a lakosainak marháikat kénytelenítették más külső vármegyebeli pusztákra és helységekre drága árenda mellett kiszerezni. . . Sokan pedig fejős teheneiket teje haszna vételéért adták páscuáltatásra, idehaza alig maradván tsak mi fejős tehenek . . ."" — siránkoznak a kisiíjszállásiak. Egy másik levelükben, melyben kérik porciójuk csökkentését, az 1770-es nagy árvízzel kapcsolatban elmondják, hogy még július 16.-án is határuk nagy része vízben áll, „holott egy boglya szénát sem kaszálhattak . . ." Odahaza maradt fejős teheneiket pedig „majd tsak nem úgy, mint télen, mindennaponként takarmánynyal kell tartani."

11 Az 1770-es, 1772-es, 1774-es nagy árvizek után a helyreállított gátat 1776-ban — ,,egj értetlen esküdt és vízi tudományokban gyenge geometrának relátiójára" — emberi kezek rontották le. A Heves vármegye parancsára kivágatott fűzfák miatt 100 arany-, a szalóki, burai és bánhalmi réten és kaszálón „jó lélek esmerettel" 6000 frt-os kár érte br. Orczy Lőrincz földesurat. így következett be aztán 1776—77-ben a század egyik leggyorsabb áradása. Az utána következő nyolc évben szinte múlhatatlanul követik egymást az árvizek. Az árvíz sújtottak fájó szívvel jegyzik meg: „ . . .a Mirhó Gátnak elvágása után . . . szánakozásra méltó, boldogtalan sorsra és állapotra jutottunk . . ., kiváltképpen meg a szerfelett való árendának fizetésibül. . .a nép annyira megerőtlenedett, hogy a királyi quantumok és az terhes árendának is lefizetésére majd éppen elégtelen."

1 1780 januárjában pl. olyan „hirtelenséggel jővén" az árvíz, hogy a gyarmati földeken csikászó Nógrád megyei palotási „tsikkal kereskedő emberek" a „Kenderes Szigetben szoríttattak" és ötödik hete „a jég közt jószágokkal edjütt nyomorognak" •— állapítja meg a kisújszállási elöljáróság.

13 A gátvágás miatt a megkérdezett helységek panaszainak valóságos áradata jut el Kisújszállásra, Szeghalomtól Tisza-Szalókig és Szentestől Tiszafüredig. A szalókiaknak pl. a gátvágás előtt tizenhat évig pusztát árendálni nem kellett és 1776-ban „ . . .oly nagy és tetemes kár" keletkezett, „amely miatt el kelletik pusztulni" — írják. A kenderesiek 1777 tavaszán, a víz miatt kénytelenek Tomaj nevezetű praediumot az örményektől 650 rhénes frt-ért bérbe venni. Ugyanakkor elmondják: „Ennek felette most csak középszer áradása volt légyen a Tiszának, midőn azon által annak hirtelen eruptiója miatt . . . sertéseinkben lakosaink vallottak kárt cálculó 150 frt-ig." A dévaványaiak 1776. december 16-án kelt levelükben így mondják el sérelmeiket: „ . . .a mostani őszi vetésünket és kaszáló réteinket nagy részt a Tiszának árja elpusztítja, mivel különben is, mind a Körösöknek, mind a Beretytyónak árjai a mi határunkon ütközvén meg, a Tiszának árját magán felül bocsáttyák . . . egy egész év kell, mire a víz teljesen levonul.

14 A kisújszállásiak felbecsült mindennemű kára és árendája 1777—1785-ig 46 131 frt 31 kr. Számadásaikhoz hozzáfűzik, hogy „sokkal tetemesebb károkat kénteleníttettetnék szenvedni", ha legelőiket, szántó- és szőlőföldjüket a víznek „kiöntése alkalmatosságával éjjel nappali nagy munkás és hosszas gátakkal nem oltalmazná"-k.

15 A kunhegyesi elöljáróság „a kárt megsirathatatlannak és kimondhatatlannak, az árendálásra való költséget elhordozhatatlannak, magát pedig minden terhek viselésére alkalmatlannak adta ki."

16 A forrásokkal illusztrált negatívum mellett —• jóval kisebb, de figyelmen kívül nem hagyható mértékben — pozitív jellemzője is hatott a vizeknek: halban, csíkban, teknősbékában, nádasokban, és madarakban való gazdagság. E kettős tendencia olyan sajátos társadalmi közegben hatott, ahol a vezető gazdag parasztság (redemptus) lépésről lépésre szorította háttérbe a földnélküliek (irredemptus) szélesülő táborát. Előjogot szerzett a föld- és házvételnél, a közterületből való részesedés aránykulcsául minden esetben a redimált föld szolgált. Több váltságföld, több kedvezmény, több nyilas föld, vagy „apróbb osztály" rét, sás, kóró, nád, nagyobb porta, kert-, dinnye-, köles- és kenderföld. Kezébe kaparintotta a halászóhelyeket, korlá9

Uo. 1770. XII. 27. 10

üo. "SZÁL, Kj., Közig, irt., rtsz. 314. Caps. G., Faso. 3., 1770. VII. 16. 12

SzÁL, Kj., Tanácsjegyzőkönyv (Tj.) 1779. V. 9. 3. sz., 35. old 13

Uo. 1780. II. 16., 53. old. 14

SZÁL, Mh. rtsz. 709., 1779. V. 9. 15

Uo. 1776—1785. «üo. 1796. VIII. 5. 154