Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)

Dorogi Márton: Sárréti és nagykunsági adatok a kacagány viseletről

SÁRRÉTI ÉS NAGYKUNSÁGI ADATOK A KACAGÁNY VISELETÉRŐL Mondhatjuk, hogy a szinte szabatlan kacagány a legegyszerűbb és a legősibb viseleti darabok egyike. Miként legközelebbi rokonáról tartja a régi szólás: „Terem, mint a subagallér." A lenyúzott gyapjas állatbőr magára takarása, nyakába akasztása elsődleges védekezése az embernek a hideg ellen. Ennek példája szinte napjainkig fennmaradt. Egyik pásztorkodó adatközlőm a századeleji életre emlékezve mondotta: ,,Volt nekem egy bojtárom, alig volt rávaló gúnyája az istenadtának. Nem is akartam felfogadni, mert bunda nélkül nem pásztor a pásztor, — dehát árva gyerek volt. Amíg bundát nem szerezhetett, a hidegidő beálltakor magára csavart egy-egy ürü bőrt. A karám oldalába kettőt-hármat mindig szárogatott a szél."

1 írott emlékek és szóbeli hagyományok bizonyítják, hogy a magyarságnak is jelentős ruhadarabja volt a kacagány. Harcosnak, vadásznak azért volt jó viselet, mert nem akadályozta a nyíl használatában, a kard forgatásában, a lóról való könnyed fel- és leszállásban. Az állattenyésztő nomád életmód is megkívánta, hogy a ruházat alkalmas legyen a lovagláshoz, ne gátolja a gyors mozgást és a terelőeszközök kézben forgatását. A köztudat úgy tartja, — bár ez koránt sincs még feltárva, — hogy honfoglaló eleinknek kedvelt és díszes rudarabja volt a ritka, nemes vadak bőréből készült kacagány. írott adatok és képi ábrázolások alapján már kora időktől kezdve a „nyalka kurucokig" nyomon követhető úri-nemesi és katonai viselete. E körökből való eltűnését a XVIII. század elejére, a kuruc-világ megszűnése idejére tehetjük. Ettől kezdve nincs jelentős adatunk, vagy ábrázolásunk sem főúri, sem parádés katonai viseletére. E dolgozatnak nem célja, hogy a kacagány úri és katonai viseletben vitt szerepét bogozza, mint népviseleti darabbal foglalkozik, különböző formáit és készítési módját ismerteti, korabeli feljegyzések, ábrázolások, valamint olyan adatközlők elmondása alapján, akik még ismerték, viselték. Okleveles és népi hagyományok Mind az okleveles adatok és ábrázolások, mind a népi hagyományok: emlékezések, dalok és szólások amellett tanúskodnak, hogy a XVIII. századtól kezdve igen elterjedt és kedvelt ruhadarabja volt mind a parasztoknak, mind a pásztoroknak. Feltételezhető, hogy a XVIII. század derekáig mindennapi, tisztán a praktikumot szolgáló viselete volt a szegény jobbágyoknak, pásztoroknak, a dísztelen, alig munkált, a juh bőréből készült hátibőr. Mint díszesebb és hivalkodóbb ruhadarab, — a felsőbb rétegekben megszűnve — kacagány néven ekkor szállt le a nép körébe. Szerintem az oklevelekben és emlékezésekben keveredő kacagány ós hátibőr elnevezés onnan, van hogy a nép hátibőrnek nevezte a maga primitív, ősi ruhadarabját, a X VIII. század folyamán az úri kacagányok mintájára készített, jobban kimunkált juh-, farkas-, esetleg borzbőröket pedig kacagánynak kezdte nevezni. E feltételezésemet talán legjobban igazolja a kacagányok viseletét tiltó rendelkezések 1760-ból: „Úgy a juhászok és akárminemű pásztorok egyszóval akármi renden levő kényes ifjak sub poena confiscationis a katzagányt ne viseljék és akárkinek a nyakában meglát tyák, az armások azonnal elvegyék kivévén mindazonáltal a hátibürt az ki már juh bőrbül vagyon."

2 Népi viseletére vonatkozó egyik legrégibb adatunk a XVIII. szá1

Farkas Sámuel juhász, 50 éves, Hajdúszoboszló-Angyalháza 1940. 2

GYÖRTFY I., 1937. 137