Tolnay Gábor: Dél-Alföldi haszonbérleti szerződések 1906-1945 (Documentatio Historica 12., 2007)
Tolnay Gábor: A haszonbérlet
Szabad Györgyre hivatkozással 16 utal arra Für Lajos, hogy az első földbérlők Magyarországon a XVII-XVIII. században az alföldi városok marhakereskedői voltak, akik főleg legelőket béreltek. Bizonyíték a fentiek alátámasztására a túrkevei Szabó György 1647. április 3-én irt levele, amelyben a sajóládi ágoston rendiek jószágfelügyelőjétől egy évre szeretné haszonbérelni Ecseg pusztát. A Dunántúlon inkább birkásbérlők voltak. A nagybérletnek ezek a formái Szabad György szerint is 18 valójában inkább legelőbérletek voltak. Für Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy az 1848 utáni agrárkérdések igen jelentős része még kutatókra vár. így inkább csak a századvégi ismeretek alapján mérhetők fel azok a folyamatok, amelyek a forradalmat követő évtizedek alatt gyökeresen átalakították a magyar mezőgazdaság egész struktúráját, megszabva a fejlődés új irányának erővonalait. Ezek az évtizedek hoztak döntő változást a nagybérletek jellegében is: a társadalmi rendszerváltozás új elemekkel gazdagítva a bérleti gazdálkodás formáit, egyúttal megváltoztatta annak funkcióját is. Magyarországon az egyéni tulajdonban álló földeknek 18, az összes földterületnek pedig 11%-án gazdálkodtak haszonbérlők. Különösen elterjedt a Dunántúlon: itt a föld 23-27%-a, de közvetlenül az első világháború előtt már 31,6%-a állt bérleti kezelésben 19 A kiegyezés utáni időszakról és a lejátszódó folyamatról Für Lajos így fogalmaz. „A többnyire csak legelőket használók helyére gazdálkodó, gabonatermelő, majd a század végén már takarmánytermesztéssel egybekötött állattenyésztő, földművelő bérlők kerültek." Tulajdonképpen csak ettől kezdve, a gazdálkodók bérlő típusának megjelenése után beszélhetünk kimondottan tőkés jellegű bérleti gazdálkodásról °, amelynek művelőit Für Lajos négy csoportba osztotta „jellegük és külsődleges alakjuk alapján". ez az összeg még éppen csak megduplázódott, de a kiegyezés előtti évre már eléri az 1847-es állomány nyolcszorosát. Ennek ellenére 1866-ban a betáblázott jelzáloghitel a termőterület forgalmi árának alig 6%-át tette ki, szemben a lajtántúli terület 16,6, Olaszország 18,6 és Franciaország 22%-os jelzáloghitel-arányával. A dualizmus végére a hazai arány kb. 35%-ot ért el, és ez volt a legfontosabb hitelforrása mezőgazdaságunk korabeli kapitalizálódásának. A két világháború között ismét lecsökkent a jelzáloghitel fenti arányszáma, a dualizmus végi szint felére. (MAGYAR történelmi fogalomgyűjtemény. Szerk. Bán Péter. Eger, 1980. 396-397. p.) 11 HENSCH Árpád: Magyarország mezőgazdasága 1895-ben. = MEZŐGAZDASÁGI SZEMLE, 1897. évf. 508. p. 12 FÜR 1966. 129. p. 13 HENSCH Árpád: A haszonbér rendszer szerepe az agrárpolitikában. = MEZŐGAZDASÁGI SZEMLE 1892. évf. l.p. 14 PUSKÁS Júlia: A földbérletek elterjedése és szerepe a mezőgazdaság tőkés fejlődésében a XIX. század végéig. Kandidátusi disszertáció. Kézirat. Idézi: FÜR 1966 129. p.) 15 DOLMÁNYOS István: A kelet-európai földreformok néhány problémája (1917-1939). = AtSz. IV. évf. 1962. 129-162. p. 16 SZABAD 1957. 25-26. p. 17 TÚRKEVE város oklevelei és iratai 1261-1703. Fordította Benedek Gyula. Szolnok, 2004. 244 245. p. (Documentatio Historica VIII.) 18 SZABAD György: A tatai és gesztesi uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra. Bp. 1957. 25-26. p. (A továbbiakban: SZABAD 1957.) 19 A magyar korona országainak ... i. m. III. kötet. Vö.: SZUHAY Miklós: Az állami beavatkozás és a magyar mezőgazdaság az 1930-as években. Bp., 1962. Akadémiai Kiadó. 226. p. 20 FÜR 1966. 123. p. 10
