Benedek Gyula: Túrkeve város oklevelei és iratai 1261-1703 (Documentatio Historica 8., 2004)
33. Vingárti Geréb Péter országbíró kérése a budai káptalanhoz az Ecsegen és Csudabalán végrehajtott hatalmaskodás vizsgálatára és a vétkesek idézésére (1498. november 25.)
[nemzetes Nadányi Mihály és az osztályostársa Katalin] ellenében a most következő Szent Jakab apostol ünnepét követő fent írt huszadik napra [1498. augusztus 13-ra] tudniillik törvényszéki ülésetek napjára - a jelenlétetek elé idézte, hogy az előrebocsátottak okáról felvilágosítást adjanak; tudatva azokkal ugyanakkor, hogy a fent írt időpontban a személyes jelenlétetek előtt akár megjelennek és a szóban forgó remetetestvérek a maguk mondott jobbágyait akár elítélik, akár nem, a megjelent felek kérésére azt fogjátok tenni az előrebocsátottakban, ami a törvény szerintinek látszik; Kelt a fent jelzett vizsgálódás, idézés, valamint tudósítás napját követő nyolcadik napon [július 19-én], az Úrnak az 1498-dik évében" Az oklevél eredeti, végig latin nyelvű, amely magába foglalja II. Ulászló 1498. június 24-én kelt ide vonatkozó parancsát is. Még nem jelent meg nyomtatásban magyar nyelven. Lelőhelye: OL DL 20695. Vagyis Csudabala a budaszentlőrinci pálos remetéké volt. 98