Benedek Gyula: Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333-1737 (Documentatio Historica 7., 2002.)

Bevezetés

Mind a földközösség, mind az elidegenítési tilalom a jászkun jobbágyokat rosszabb helyzetben tartotta, mint a világi földesurak jobbágyait. A világi földesurak jobbágyai ugyanis a földeket mindig tartós egyéni használatra kapták, és a családfő halála esetén a jogos fi örökös örökölhette is. Ez nem érvényesült a jászkunoknál 1745. május 6-ig, mert az évenkénti újraosztás miatt minden évben más helyen és más nagyságú parcellát kaptak, valamint a családfő halála esetén a fi örökösnek nem volt örökösödési joga. Kunszentmárton történetének a megkutatottságáról és a kutatás jövőbeli lehetőségeiről: Kunszentmárton történetének amegkutatottságajónak nevezhető. Köszönhető ez elsősorban ifj. Dósa Józsefnek, valamint Kunszentmárton 18. századi mindenkori senatusának. Ifj. Dósa József a korlátozott „mozgási" lehetősége

21 ellenére annyi forrást kutatott fel - főleg egyházi nézőpont alapján -, hogy azokból egy kisebb monográfiára tellett.

22 A 18. századi senatusok pedig ilyen szempontból azért érdemelnek dicséretet, mert tudatosan gyűjtötték a régebbi kunszentmártoni okleveleket-iratokat, és azokat a település jegyzőjével bevezettették a mindenkori tanácsülési j egyzőkönyvekbe. így nekünk szinte alig maradt lehetőségünk eddig nem ismert forrás felvonultatására. Ilyen tekintetben felhívnánk mégis a tisztelt Olvasó figyelmét az 1377. május 9-én kelt oklevélre, valamint a három török adóösszeírásra. Az előtalált iratok alapján Kunszentmárton két korszakának - az 1535-1592 és az 1717-1737 közöttinek - a történetét lehetett leírni elégséges részletességgel. Itt is érvényesült azonban bizonyos korlátozottság, mert fontos témakörökben nem találtunk forrásokat. Különösen hiányoltuk - főleg a 16. századi iratokban - a történeti-időbeni visszautalásokat.

23 A legfőbb hiánynak azt érezzük, hogy a kunná válás folyamatát nem tudtuk leírni. Ugyanis Kunszentmárton története szempontjából a legfontosabb forrásszűke az 1527. november 9. előtti hosszú időszakra esik. A jövőbeli kutatásnak főleg ez utóbbi időszakra kell koncentrálni. A másik kevésbé forráshiányos időszak az 1592-1716 közötti évkor. Ezen belül azonban szinte kizártnak tartjuk, hogy pl. 1700-1705 között - amikor általánosan és országosan megindult az újjátelepülés - Kunszentmárton ne települt volna újjá.

24 Jelentősen lehetne bővíteni az ismereteinket annak az öt forrásnak a megtalálásával, amelyeket a legszorgosabb kutatással sem találtunk meg.

25 Ezek: az 1521 [ ] Kunszentmárton adományozása a Radich-Bosty családnak, 1541 [ ] Izabella királyné megszállása Kunszentmártonban, 1630. május 29. Kunszentmárton adományozása Kolláth Istvánnak, 20 PALUGYAI

III. kötet 1854. 24-29. p. 21 Ezt nem pejoratív módon értelmezzük, hanem úgy, hogy a plébánosi kötelezettsége napi jelenlétre kényszerítette, és nem utazhatott hosszabb időre pl. kutatás céljából. 22 DÓSA József, iíj.: Kunszentmárton története. Kunszentmárton 1936. Sajtó alá rendezte Szabó Elek besenyőtelki esperes-plébános. 23 Többek között az ilyen visszautalások hiánya miatt is információ-hiányos az 1527-1542 évek közötti időszak. 24 Ugyanis a török kiűzése után a karlócai békeszerződés megkötésével (1699. január 26.) mindenki előtt világossá vált, hogy a hódoltság nem tér vissza többé. Ugyanakkor bizonyosra vesszük, hogy 1705-ben újból elnéptelenedett Kunszentmárton. 25 Az történt ugyanis, hogy Gyárfás István a IV. kötetét még meg tudta írni, de a közbe esett halála miatt jegyzetekkel ellátni már nem tudta. Jegyzetek hiányában pedig nem volt esély a felkutatásra. 8