Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 2. 1919-1999 (Documentatio Historica 5., 2001)

Dokumentumok 421-945.

úgy szó nélkül, már csak azért sem, mert a mérés nem az egyezség szerint történt, s úgy gondolom, kellene, hogy engem erről tudassanak. Mivel Maga azt tartja, hogy én csak rontok az ügyemen s ebben tán igaza is van, elhatároztam, hogy ezután mindig megkérdem Ügyvéd urat, helyes lesz-e ezt a lépést megtenni, vagy Maga, vagy megbízottja beszélne a Szűccsel, nehogy az a kellemetlen meglepetés érjen, hogy áttelekkönyvezik a földet. Tehát várom válaszát, hogy szükséges-e szólni, vagy nem, vagy Maga szól neki. Szívélyesen üdvözlöm Dósa Klára (170x210 mm-es méretű papír, írógéppel írt szöveg indigós másolata- Saját irattáramban) 657. 1948. január 12. Nagykőrös. A járásbíróság idézése Dósa Klárának (*1889-fl982) Kocsérra A nagykőrösi járásbíróság. B. 6257/1948 szám Ezt az idézést a megjelenéskor fel kell mutatni Idézés bűnügyben. Lopás büntette miatt Dósa Klára és társai ellen indított bűnügyben a járásbíróság az 1948 évi január hó 27 napjának dél 11 órájára tárgyalást tüz ki hivatalos helyiségébe (Földszint 12. ajt.) és erre címzettet terheltként oly figyelmeztetéssel idézi meg, hogy igazolatlan elmaradása esetében elő fogják vezetni. A bíróság felhívja a terheltet, hogy a még be nem jelentett tanúit és egyéb bizonyítékait a tárgyalásra hozza magával, vagy a bíróságnak a tárgyalás előtt oly időben jelentse be, hogy megidézhetők, illetőleg beszerezhetők legyenek. Nagykőrös, 1948 évi január hó 12 napján. Dr. Farkas sk. járásbir. Címzett: Dósa Klára (Pecsét) (A5-ös méretű papír, előnyomott nyomtatvány, írógéppel írt szöveg - Saját irattáramban) 546

Next

/
Oldalképek
Tartalom