Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 1. 1755-1918 (Documentatio Historica 4., 2001)

Dokumentumok 1-422.

nap Sz. Láber V. és Kalecsinszki voltak itt, véletlenül aznap este nyitottuk meg egy kis tea estéllyel az új casino helyiségét, melyben Sz.-en kívül a többiek is részt vettek." Sz. az Szoller, ugy-e, de a többiek kik? Láber Viktor és Kalecsinszki (Zoltán), csak ezeket, vagy még többeket kell alatta érteni? Mert én éppen úgy érdeklődöm, mint másszor. Azt is írta kedves papa: „Külömben nem igen tudunk egymásról nagyon sokat." Az egymás közül az egyik én vagyok? Én igaz, hogy keveset tudok Kocsérról, de én megírok mindent, a mi a mellett hogy érdekli kedves papáékat, lehetőleg nem okoz szomorúságot. Az olyannak megírását kerülöm, de utóvégre mégsem kerülhetem el. A mit most írok, azt se szívesen írom, de én se tűrhetek mindent hang nélkül, hiszen nincs olyan vétkem, a miért vezekelnem kellene és mégis olyan elbánásban részesülök, mint a kinek bűnhődnie kell, - az én esetemben bün nélkül. A múltkor, jó múltkor, egy hónapja is elmúlt talán, írtam kedves papának vagy (Eördögh) Aranka néninek, hogy november elején esetleg hazamegyek. Azelőtt erre az szokott a válasz lenni: ,jer, örömmel várunk." Elengedtem volna most az »örömmel« határozó szócskát, de a többit is hiában vártam. Még szüret előtt B(Wa)pesten mondtam (Dósa) Magdinak, hogy szüretre hazakészülök, mondja meg és írják meg szívesen látnak-e? Még (Seligmann) Izuttának

17 is ezt mondtam. Ekkor sem jött semmi, se most és bizony én egyszer sem azért nem mentem, mintha időm nem lett volna (ugyan az se sok volt), hanem ezért. Mert azt nem kívánhatja tőlem senki, hogy oda menjek, a hol nem szívesen várnak. Nem kedves papáról és (Eördögh) Aranka néniről gondolom, azaz jobban mondva tudom én ezt (föl se tételezem), hanem húgaimról, és hogy méltán hiszem és tudom, arról meggyőződtem. Ennek pedig nem akarom magamat kitenni. Mert szemrehányást, dorgálást, tanácsot, prédikációt és hasonlót kedves papától és Aranka nénitől mindenkor fiúi tisztelettel és szeretettel fogadok, még ha nem is követem, mert tudom, hogy azokat a szülői vagy rokoni szeretet diktálja, de sok évvel fiatalabb, korukhoz képest is éretlen, gyöngédtelen, nyers és kíméletlen (nem merem azért gondolni, nem akarom hinni, hogy immár nem szerető) testvéreimtől nem akarok semmiféle olyan megjegyzést hallani, vagy viselkedést eltűrni, a mi engem bánt és sérti azt, a kit egy idő óta olyan nagyon utálnak, és a mit nekik nem a testvéri szeretet diktál, hanem azok a föntebbi jelzőkben felsorolt tulajdonságok, a melyeknek leginkább az éretlenség az alapja. És mivel nem látok garanciát arra, hogy ettől megóvassam, mert magoktartása kedves papánál és (Eördögh) Aranka néninél inkább helyeslésnek minősíthető elnézésre mint mérséklésre talál, hát inkább nem megyek le Kocsérra, ezt nem lehet tőlem rossz néven venni. Hogy mindez nem csak föltevés, azt igazolja a (Dósa) Magdi hideg, csaknem gyűlölködő viselkedése a múlt hónapban Budán, leveleik elmaradtak a nyár eleje óta (nevem napjára se gratuláltak, mint azelőtt mindig), végre most írott decretumot adtak róla és ez bizonyára az ő szégyenük. Ezt a legutóbbit ugyan nem akartam megírni kedves papának, mert azt gondoltam, most úgy is sok bánatot okozok én (akaratomon kívül, vagyis nem akarok bánatot okozni) kedves papának, és nem sok gyönyörűsége telik bennem (ebben nem érzem magam hibásnak), ha tehát húgaimban igaz gyönyörűsége van, én nem ábrándítom ki kedves papát, feledtessék ők bánatát. De aztán azt gondoltam: miért legyek újból ilyen túlságosan önzetlen? Eddig sokat eltűrtem, elszenvedtem, most jön egy újabb sérelem, a mely az eddigieknél durvább és kíméletlenebb, ezt is elnyeljem, tűrjem és várjam a következőt, holott a honnan jött, semmi jussom hozzá? Hátha az17 Seligmann Izutta (*Buda, 1866-tKocsér, 1906) a Dósa-gyerekek bajor származású nevelőnője, aki Kocséron, Dósa Imre házában halt meg, ott is van eltemetve a kocséri temetőben. 302