Muhoray György: A Makfalvi Dósa nemzetség Jászsági ágának válogatott levelezése és fontosabb iratai 1. 1755-1918 (Documentatio Historica 4., 2001)

Dokumentumok 1-422.

48. Hét éve már Hogy télben itthon nem valék, Csak képzelem Milyen lehet hon a vidék, Midőn kopár a föld s a fa S mindent bevont a tél hava. A messzeség, A mely beláthatatlanúl Mint a tenger A távol semmiségbe nyúl, Fehér lepel alatt pihen Dermedve minden íziben. Mint tengeren Itt ott evickélő hajó, Úgy tűnik fel Imitt amott a barnuló Egyes kunyhó, ház és tanya, Fölöttük a füst halmaza. Nem lát a szem Sem embert avagy állatot, Nem hallá fül Dalt sem, mely kedves bánatot Szakít a szívnek mélyibül, Nincs semmi hang a fü közül. De bár a föld Hóval fedett s borult az ég, Mégis, mégis Örülök én hogy hon valék, Mert hő szivek fogadtanak, Derült arcok, meleg szavak. Jászapáti, 1860. jan. 7. 52. Úgy elnyargalt villámszárnyú képzetem, Hogy röptét már utói nem is érhetem Messze nyargal hótakarta síkokon, Azt se tudom, itt vagyok-e vagy otthon. Fehér rónák mérhetetlen téréin Száguldanak fékvesztette képzetim, Vélek vagyok - szülő helyem meglátom Azt se tudom, itt vagyok-e vagy otthon. És benézek egy csendes lak ablakán, Benn búsongva ül egy barna kis leány, Fel-felpillant, sóhaj rezg az ajkakon Azt se tudom, itt vagyok-e vagy otthon. 90