Bagi Gábor: Gorove László 1780-1839. Szolnok város első történetírója - Szolnoki arcképcsarnok 4. (Szolnok, 2016)
Tudományos Gyűjtemény, 1820. XI. füzet
Csajági a’ kinek eszközlésére a’ Kurutzok Al-Vezérjének Otskáinak59 a) feje vétetett kevéssel az előtt, most Cusáni előtt reszketett, minden feltételeit vakon elfogadta, és négy száz lovagjaival szabad elmenetelt nyervén Szolnokból gyorsasággal elhordozkodott. Találtak a’ Tsászáriak annyi eledelre valót a’ várban, a’ mennyivel ezer katonát félesztendeig lehetett volna táplálni, azonkivül tizenkét ágyú esett a’ kezekbe, a’ föld töltéseket pedig ólján karban találták, hogy azokat ágyúk nélkül magokévá tenni képes se lett Volna. - Cusáni Tábornoknak pedig kivül eggy ágyúja sem vala.60 így tette ötét rettenthetetlenül bátor szíve tsupán három napi munkája, és tsak négy fegyveresseinek elvesztések mellett a’ várnak Urává, meljet Csajáginak b) kiköltözése utánn legottan háromszázból álló gyalog, és lovas katonákkal Octobernek 20-ik napján megrakott. A’ Huszárok leginkább a’ Tisza partjai mellett való széljel lovaglásra, és a’ Kurutzok további intézetjeinek vi’sgálására rendeltettek.- Szándéka lévén azomban Cusáninak a’ várat még jobb karba hozni és az őrizet számára alkalmatossabb épületeket tenni, írt a’ hires Viárdinak, és Ebergennek,61 kik a’ Szepességben parantsoltak, hogy szükséges hozzá valókat ne késsenek Szolnokba beküldeni c). a) Nagy tekéntető férfiú vált Rákótzi seregében Otskai, a ’ kit a ’ Fejedelem jó rablónak szokott volt nevezni. b) Csaj ági Imre62 a ’ Szolnoki Vár-Kapitány ‘azutánn is nevezetes rollát63 jádzott a’ Rákótzi követöji között, mert az 1711-ik esztendőben lső Májusban Nagy Kárólyban az első Josef Tsá-(86)-59 Ocskói Ócskái László ( 1683 körül— 1710) kuruc brigadéros, a trencséni csata után pár héttel átállt a császáriakhoz. 1710 elején a kurucok elfogták és árulásért kivégezték. Heckenast Gusztáv [-Mészáros Kálmán] idézett mű 311. 60 Más adatok szerint Cusáni 12 tábori (?) löveggel és 6 tarackkal rendelkezett. Bagi Gábor idézett mű 291. 61 Báró Ebergényi László (1656/60-1724) ekkor császári altábornagy, aki a kurucok ellen a Felvidéken harcoló déli hadtestet vezette. Heckenast Gusztáv[-Mészáros Kálmán] idézett mű 126. 62 Csajághy János. 63 Szerepet. 116 Ç/Z7C