Bagi Gábor: Gorove László 1780-1839. Szolnok város első történetírója - Szolnoki arcképcsarnok 4. (Szolnok, 2016)

Tudományos Gyűjtemény, 1820. IX. füzet

4-ik Köttetjének 459-ik lapján azt jegyzi meg, hogy 1193-ban III-ik Béla alatt Zaunuch (Szolnok) Vármegyének Fő Ispánnya Macárius21 volt, a’ kinek neve (magyarul talán Makári, vagy Mácsár) Bélának azon adományi levelének végén fordul elé, meljel a’ Jerusálemi hospitáláris Rendnek pusztákat aján­dékoz a’ magyar hazában. Imre Királynak 1197-ik esztendő­ben bizonyos Zerovius nevű Posonyi jobbágy részére ki-adott nemesítő levelének be-fejezésében a’ többi Fő emberek között találtatik Hermo Zounuk a) Tsak futólag hozom elé, hogy Szolnok azt is tette a mit Szószóló, vagy Orátor. - Köz mondás ma is ezen városban, és környékében, „Szolnokba megszállnak", mintha Szolnokba hajdonában már igen szájos és rágalmazó emberek laktak volna, ugyan azért találtatnak némeljek, a ’ kik nevezetét innen óhajtanák leszármaztatni de Geyza Fejedelemtől kezdve 400 esztendeig, ezen várnak és Vármegyének neve nem Szolnok, hanem a’ mint érintettem Zaunuch, és Zounuk vala Tehát ez a ’ Kába álitás önként elenyészik. De talám előbb is kellett nékie nevet adni, sem mint az emberek szó szatyánságok közönséges lett benne.- ( 9 ) -(Szolnok) Vármegyének Fő-Ispánja is fel-jegyezve. Katona ugyan a’ feljebb említett helyen a 756-ik lapon azt teszi hozzá hogy Imre Király alatt 1198-ban Zounoki Fő Ispány Péter volt valamilyen származéka, eredeti jelentése „szószóló, követ” lehetett. Ugyanakkor némileg ellentmond ennek, hogy a „szónok” szavunk csak 1805-től ismert, és nem zárható ki egyértelműen a török eredeztetés sem. 18 Etelka, egy igen ritka magyar kis-asszony Világas-Váratt, Árpád és Zoltán fejedelmink ideikben. Pozsony és Kassa, 1788. I. könyv 27. jegyzet. 19 Az első ismert szolnoki ispán 1134-ből Euzidinus volt. Zsoldos Attila: Magyarország világi archontológiája 1000-1301. História Könyvtár, Kronológiák - Adattárak, 11. Budapest, 2011.209. 20 Historia critica regnum Hungáriáé stirpis Arpadianae, ex fide domesticorum et exterorum scriptorum concinnata. I—VII. Budae, 1779-1782. IV. kötet 459. 21 Monoszló nembeli Makárius előtt a második ismert szolnoki ispán Fulkó volt 1166-ban. Zsoldos Attila 2011. 209. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom