Bagi Gábor: Gorove László 1780-1839. Szolnok város első történetírója - Szolnoki arcképcsarnok 4. (Szolnok, 2016)

Bagi Gábor: Az akadémiai tudományosság első Jász-Nagykun-Szolnok megyei alakja: gattájai Gorove László (1780 - 1839) élete és munkássága

kodni a történeti hűség, illetve a dokumentumok közlésének álta­lános szabályai kedvéért. A nagyszámú rövidítés feloldásánál komoly dilemmáink voltak, de végül napjaink múlt iránt érdek­lődő átlagemberének ismereteit igyekeztünk alapul venni. A kiadványban másik problémaként jelentkezett, hogy az egyes oldalakat, illetve az ezekhez Gorove által fűzött megjegyzéseket miképp különítsük el (és csoportosítsuk). A helyzetet ugyanis bonyolította, hogy a szerző számos jegyzete több oldalra is át­nyúlik. Végül úgy döntöttünk, hogy az egyes oldalszámok után eltérő betűtípussal közöljük Gorove törzsszövegét, valamint az ezekhez általa fűzött jegyzeteket, amelyeket általában csak csillag vagy az ábécé első betűi (*, a, b, c) jelöltek. Saját megjegy­zéseinket viszont mindenkor a szöveg legalján, jól elkülönítve helyeztük el. A közlés során mindenkor előre megadtuk az egyes részek lelőhelyét, azaz a Tudományos Gyűjtemény adott évfolyamát és számát, míg az aktuális oldalszámok (az eredeti írásmóddal) ez után következnek. A könyvformátum lehetőségeit kihasználva a felhasznált szakirodalmat a jobb kiismerhetőség végett a szö­vegben helyeztük el, egyrészt mert az eligazodást jobban segíti, másrészt viszont így sok esetben azt sem kellett kikeresnünk, hogy Gorove egyes munkák mely régi és nehezen megszerezhető ki­adását használta. A jegyzetekbe kerültek a felhasznált idegen sza­vak fordításai, illetve a mértékegységek, pénzek is. Gorove több latin és német nyelvű idézetet is közölt, olykor igen sajátos helyesírással, néhol egyenesen hibákkal. Ezek javítá­sától, jegyzetelésétől végül eltekintettünk, mivel a szöveg magyar fordítása, összegzése megtalálható a kéziratban. Változatlanul hagytuk a pénznemek (forint, váltó forint, krajcár) nevének rövi­dítéseit, úgy véltük, ezek feloldása az átlagember számára nem jelent megoldhatatlan problémát. Mivel az eredeti szöveg betűhív közreadására törekedtünk, számos család és személy neve nemrit­kán eltérő módon szerepel az egyes időszakokban. 0^9 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom