Bagi Gábor: Gorove László 1780-1839. Szolnok város első történetírója - Szolnoki arcképcsarnok 4. (Szolnok, 2016)

Tudományos Gyűjtemény, 1820. XI. füzet

várát iparkodna ostrommal megvenni - Próbálták ugyan előbb az öszve szövetkezettek a’ Gyulai várat-is magokévá tenné; de ezen szándékjok nem szerentséltetett. - Deákiba azért-is hellyheztette legtöbb bizodalmát, mert az már a’ Tököli Imre támadása, és háborgása alatt nagy ditsérettel vezérkedett. Hogy foganatosabban ostromolhassa ez a’ pártos al-Vezér a’ várat, oda hozta magával Rakótzinak a’ Sajó, és Hernád körül fekvő városokban lakozó hajdúkat, a' kik a’ Fejedelemnek saját kifejezése szerént az örökösödés jussán ő hozzá tartoztak, és a’ kik tsak ugyan ezen a’ foglaláson az öszve esküdteknek igen hasznos szolgálatot tettek, és a’Szol­­noki bástyáknak a' reá rohanás, és fel-mászás által, ide járulván a’ Német Várnagynak hitszegése-is,36 a’ ki embereit elárulta Urai lettek a) — El jöttek qj Az itten szintúgy mint Tokajban elfoglalt só házoknak leginkább örvendettek a ’ zenebonáskodók. - Ma is lehet-(79)­vólt ugyan a’ várnak szabadítására a’ németekkel már akkori­ban szövettségben volt Rátzokból három ezeren Kiba37 Vezér­­jek alatt; de Deáki által meg-verettetvén, és széljel kerget­­tetvén a’ vár javára semmit sem mivelhettek. A’ szánakodást nem esmérő Kurutzoknak a) dühe annyira ment, hogy be-nem elégelvén a’ városon el-követett rablásokat, és fel prédálásokat, a' rettegés miatt menedékét az Isten házá­ban kereső népet-is, még a’ gyenge aszszonyi nemet, vagy legalább ártatlan Kisdedeket se Kémélvén-meg Kardra hányni Csongrádnál 1703. szeptember közepén Kyba rác határőrezredes Szol­noknak tartó csapatait megállította. Szolnokot azonban nem ő, hanem Füleki Szűcs János, Borbély Balázs és Ónodi Szikszai János deák ezre­déi vették be. 36 Harry Watters császári százados, várkapitány árulására nincs adat, és ez eléggé valószínűtlen. 37 Johann Ferdinand Kyba von Königsfeld császári ezredes, bródi határ­őrvidéki parancsnok. 1703. szeptember közepén Csongrád mellett üt­között meg a kurucokkal, de végül visszavonult. Október elején Halas irányából próbálkozott támadással, de az ottani 5-i összecsapásban ele­sett. Heckenast Gusztávf-Mészáros Kálmán] idézett mű 258. <3^20 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom