Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Dr. Balogh Béla 1890-1947 - Egy tudós tanár életútja (Szolnoki arcképcsarnok II., 2004)
Emlékezés Balogh Béta tanár úrra (Szurmay Ernő, Lengyel Bertalan, Verebélyi József, Bedey (Endre)
G^S0 H (2^D körképet. Nemcsak a monumentális alkotást csodáltuk elbűvölten, de pisszenés nélkül hallgattuk lebilincselő hatású előadását az alkotásról. Hatalmas tapsunkkal köszöntük meg az értünk tett egész napos fáradozását, a kirándulás gondos előkészítését és a tudásunkat gyarapító ismertetéseit. A természetrajz (biológia) tanóráinkat is ő vezette a már megismert nagy tudásával és igényességével. E tantárggyal kapcsolatos emlékeimben a legjobban a szemléltető bemutatásai maradtak meg. Kitüntetésnek vehettük, ha a tárgyakban bővelkedő szertárból segítettünk kivinni a kitömött állatokat, csontvázakat, preparátumokat vagy a szükséges egyebeket. A tanár úr elvárása szerint a „szakmai minimum" volt, hogy a tanítványainak pontosan tudniuk kellett a már tanult állatok, növények latin neveit, valamint a rendszertam besorolásukat is. A vezetésével többször voltunk Szolnok környékén növénygyűjtő és meghatározó „külső botanikai órákon". A tanév során többször megtekintette, majd értékelte a növénygyűjteményeinket. Emlékezetes marad számomra a Tószeg község mellett korábban feltárt lakódombnak a közös megtekintése 1939. szeptember végén. Az előadásában röviden érintette az emberi faj fejlődéstörténetét, és eljutott egészen a jelen időpontig, - sajnálatosan a II. világháború kitöréséig. Humanizmusát, saját felfogását tükrözték záró mondatai (csak a lényegét idézem mondanivalójának): „Napjaink emberisége: egyetlen faj! Nincsenek „felsőbbrendű" népek, sem emberek, és „alacsonyabb rendű" népek sem! A Földön mindenütt élnek tehetséges emberek és szerényebb képességűek is. Egy nép és ember sem tarthatja magát öntelten különbnek a másiknál. Mi, magyarok sem vagyunk egy nemzetnél, embernél, „alábbvalók", de mások sem a földön! Ha ott a tószegi halom mellett nem is értettük meg teljesen minden bölcs mondatát, a következő vérzivataros években nagyon is a tudatunkba véstük az emberiséget féltő, már akkor előrelátó, az eseményekkel kapcsolatos „szellemi végrendeletét" búcsúzóul tanulói számára. Tanulóként akkor találkoztunk vele utoljára! Nem sokkal később Szolnokról Debrecenbe költözött, mint antropológusprofesszor folytatta az egyetemi előadásait és a nemzetközileg is elismert tudományos tevékenységét. Dr. Bedey Endre Ö^SÖ 97 G£7Ö