Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Hild Viktor 1855-1929 - Egy tudós portréja (Szolnoki arcképcsarnok I., 1998)

Előszó (Szabó László)

0270 # ö^0 Szolnok igen régi, de polgári értelemben véve mégis igen fiatal város. A kiegyezés táji 15 ezret alig meghaladó számú népessége ma a 100 ezret ostromolja, térben kitágult, megyeszékhellyé vált, ipari és közlekedési centrummá lett. Népessége hirtelen duzzadt fel és úgy, hogy korábbi polgársága jószerint megsemmisült, futásra kényszerült. A népesség még nem polgárság. A polgárságnak meg kell teremtődnie, méghozzá belső késztetésből, a város múltjához, jelenéhez és jövőjéhez erősen kötődve. Ma még sokkal többet hallani a szellem embereitől is, hogy honnan jött, mint azt, hogy szolnoki, Szolnokon él vagy itt szeretne továbbra is élni. Pedig ma már van több országos, sőt nemzetközi hírű intézményünk, ám ez kevés ahhoz, hogy szolnoki polgárként vigyázzunk a város tisztaságára, az értékekre, támogassuk szerény anyagi és egyéb eszközökkel - s ne csak a reklám miatt - a helyi törekvéseket. Szolnok valójában akkor születik meg, ha ez a polgárság kialakul és itt, hogy jól érezze magát, önként és természetes mozdulattal tesz a városért bármily kicsit is, ha arra szükség van. Hosszú ideig kerülgettem ezt a csúnya szót, de talán ma jobban értik, ha kimondom, ki kell alakulnia a szolnoki identitásnak. A két világháború közötti polgárságot összefogó szellem számára elegendő szimbólum és mozgósító erő volt Verseghy neve. Ma ez kevésnek tűnik, bár neve és szelleme napjainkban is nélkülözhetetlen. A város történetének legdinamikusabb történeti korszaka a kiegyezés korától számított száz esztendő. A megyeszékhellyé válás előjátéka, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye megalakulása, a megyei intézmények kiépülése, a városépítés és a beáramló új lakosság polgárrá és szolnoki polgárrá alakulásának korszaka ez, amelyben a helyiek, a jövevények, a különböző felekezetek összeolvadtak, az építkezések pedig munkát adtak a társadalom alsó rétegének. A város népe ezért egy viszonylagos jólétben élt. A korszaknak vannak jelentős és nagy alakjai a kultúra minden területén: Somogyi Ignác, a Verseghy Gimnázium tudós tanára, helytörténetíró, Sípos Orbán alispán, a Scheftsik család több politikus tagja is, Lippich Gusztáv főispán, Kohner Adolf földbirtokos, a Művésztelep támogatója, a Művésztelep tagjai, Vezéri Ödön és Szabó Barna újságírók, Hild Viktor, Herendi József levéltárosok, Vörös István, Balogh Béla, Winter András, Betkowski Jenő, Botár Imre, Kemény László tudós tanárok és sokan mások. Ma róluk semmit nem tudunk, pedig ők már egyszer megteremtették vagy segítettek létrehozni a polgárságot városunkban. Most újra ez a feladat: a tömegből, népességből városi polgárságot kell szerveznünk. Ők, a példaadó elődök élő múlt lehetnek, Verseghyhez hasonló, már nem élő díszpolgárai e városnak, akik a leendő ifjúságnak is mintául szolgálhatnak tevékenységükkel, magatartásukkal. Ezért határozta el a szolnoki Damjanich János Múzeum fiatal kutatógárdája, hogy sorozatot indít e korszak szolnoki nagyjairól, és ezt mind a kiállítás (és anyaggyűjtés) módszerével, mind alapos kutatásokra G£?ö 5 C7SS0