Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - Supplementum 1. - Sár-hegy tanulmányok (1985)

Berényi, J.: Beköszöntő - Kecskeméti, T.: Előszó

Beköszöntő Az 1970-es évektől kezdődően a Mátra Múzeum feladatként kapta az Északi-Középhegység fló­rájának-faunájának kutatását. Évente 30-35 kutató vesz részt ebben a munkában, különböző muzeu­mok szakdolgozói, tudományos intézmények kutatói. E komplex kutatáson belül született meg az az elhatározás, hogy a Mátra hegységhez szorosan kapcsolódó, Gyöngyös város ÉK-i részén emelkedő Sár-hegy természeti képét feltárjuk. Az elképzelést Gyöngyös város Tanácsa is segítette nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is. Évente 50.000.- Ft-os támogatást adott ehhez a kutatáshoz. Az összeg nem volt sok. A lelkes és a munkában fantáziát látó kutatóink 1980-ban elkezdték a munkát azzal, hogy 1984 évben Gyöngyös város várossá válásának 650 éves évfordulójára be is fejezik. A munka egy része be is fejeződött, amiért elsősorban köszönetet mondunk valamennyi kutató nevében a Városi Tanácsnak, hogy anyagilag segítette munkánkat. Elismeréssel és köszönettel tartozunk azoknak a lelkes, megszállott kutatóknak, akik legtöbb­ször az útiköltséget fedező honoráriumért végezték ezt a nemes feladatot. Munkájuk eredményét tartalmazza e kötet, mely a Mátra Múzeum Muzeumbarátok Köre gon­dozásában jelent meg. Jő szívvel ajánljuk kutatásuk eredményét reprezentáló könyvünket minden kutatónak, érdeklődő­nek abban a tudatban, hogy a természeti kutatás eredményéhez ezzel a kiadvánnyal egy kis adalékot adunk városunk 650 éves évfordulóján. Gyöngyös, 1984. BERÉNYI József múzeumigazgató Előszó Napjaink tudományos kutatásainak egyik fő jellemzője a team- (csapat-) munka. Egy-egy fela­datot, kérdést több kutató vesz vizsgálat alá, s kollektiv munkával igyekszik a felmerült problémá­kat megoldani. Homogén témánál egy szakterület művelői fognak össze, s osztják meg maguk közt a részfeladatokat. Heterogén témánál, vagy nagyobb tudományos vállalkozásnál több szakterület kutatói kooperál­nak. Itt minden kutató a maga szakterülete felől közelit a közös feladathoz és a saját vizsgálati e­redményeivel járul hozzá a központi feladat sokoldalú megvilágításához, kidolgozásához és megoldá­sához. E formánál parallel folynak az egyes szakterületek vizsgálatai s benne három fontos "kutatás ­kivitelezési" elem kerül előtérbe: a koordinálás, az információcsere és az interdiszciplinaritás. A koordinálás a feladatok megosztását, a vállalkozás szervezését és serkentését biztosítja. Az infor­mációcsere jelentősége abban van, hogy az egymástól tematikailag és többnyire topográfiailag is tá­voleső kutatók részeredményei a team tagjainak még a kutatások folyamán kölcsönösen rendelkezésé­re álljnnak. Az interdiszciplinaritás jegyében a kutatók szakágaik érintkező pontjait tárják fel s vizsgálják közösen. A nagyobb tudományos vállalkozások sorába tartoznak Magyarország tájainak természettudomá­nyos kutatásai. A klasszikus természettudományok (ásvány - kőzettan, növénytan, állattan) mellett számos tudományág van képviselve a kutatásokban a földtantól az őslénytanig, a llmnológiától az embertanig, a természeti földrajztól a növénytermesztésig, a természetvédelemtől a természettudo­mányok kutatástörténetéig. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom