Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - Supplementum 1. - Sár-hegy tanulmányok (1985)

Székely, A.: A Sár-hegy kialakulása és felszíni formái

hogy ez már a Kékes felöl folyt le, vastagpadossága és sötét színe is erre enged következtetni. S ez vonatkozik a Sár-hegy egész E-i lábára, EK-en a Doboci-lapostól ENy-on a Pipis-hegyig. Ezt ugyanis a Bene-völgy csak egészen fiatalon vágta le a Kékes-csoport D-i lejtőjéről. A láva fölött a meredek agglomerátum lejtó mélyedéseiben jól látszanak a lárvaárak ill. a nagyon meredek lárvazuhatagok (40-60°-os dőléssel), s köztük gyakran vékony (kb. 2-3 m) agglomerátum rétegek, melyek feljebbrol csúszhattak le, talán éppen a láva tolhatta le. A 4-5 m átmérőjű agglomerátum hömpölyöket, tömböket sorozatosan valósággal begöngyölte ( 7. kép). Azt kell feltételeznünk, hogy a láva a meredek lejtőn maga előtt tolt hatalmas agglomerátumtömbökön végül is átfolyt, begöngyölte. Az agglomerátum azonban már nincs megégetve, megpörkölve. Ez azzal magyarázható, hogy a láva itt már kristályosodó állapotban volt, nem volt kellő hó'fölöslege a pörköléshez, vagy pedig azzal, hogy még az agglomerátum is meleg volt. A lávaárak itt EK felé folytak, tehát ez már kétségtelenül a Sár-hegyről jött. Ez adja meg ennek a kőfejtőnek nagy jelentőségét, bizonyitja, hogy a láva valóban a tetó' felöl minden irányban kifelé folyt. Sajnálatos, hogy az egész hosszú DK-i oldalon egyetlen kőfejtő sincsen. A kőfejtők sorának elemzése mindenekeló'tt a Sár-hegy kitörési központ jellegét bizonyítja, tehát ahonnan a láva kifelé folyt, azután felépülésének menetét, fejlődé* ének történetét rekonstruálhatjuk fő vonásaiban. Az értékelés során lényegében a kövei cezo rétegsorrend adódik: 1. a kemény szürke agglomerátum, nagy (10-50 cm-es) andezitbombákkal. 2. A durva, szögletes, de aprószemü andezites agglomerátum. 2.a/ A feketére ill. vörösre sült ignimbritszerü agglomerátum. 3. Andezit. 4. A felső lazább agglomerátum nagy andezittömbökkel. Ezek alapján a következő' fejlődéstörténetet vázolhatjuk fel: a Mátra központi kalderájának peremén, DK-i sarkában - valószínűleg a középső' andezit felhalmozódásának végén - a Sár-hegy robbanásos (explóziós) tűzhányó-tevékenységgel keletkezett. Mégpedig először heves (nagy bombák), majd nyugodtabb, csöndesebb (kis törmelék) robbanásos tevékenységgel. Közben a lejtó'n izzó hamuárak is ereszkedtek le, a lerakódott hamujuk ignimbritté kövesedéit. Kisebb lávaömlések is közbeékelődtek. Ez a pörzskőből (piroklasztikumból) - főleg szórtkőből (agglomerátumból) és kevesebb hamukó'ből (tufából) - álló robbanásos tűzhányó a Sár-hegy alapja, magja, anyagának nagyobb része, tömege. Ez azután rövidebb ideig pusztult, lemosta az esöviz, az esőből keletkezett időszakos patakok pedig kisebb völgyeket vájtak belé, ezért a piroklasztikum és a láva határán gyakori az eróziós diszkordancia. Ezt követően a tűzhányó-tevékenység erős lávaömlés sorozattal (effuzióval) folytatódott. Több kó'fejtöben jól látszik, hogy a lávaárak először a kis völgyekben, mélyedésekben folytak le, majd ezek kitöltése után a láva fokozatosan befedte a robbanásos tűzhányót, s védte a lepusztulástól az alatta lévő hatalmas piroklasztikum összletet. A kőfejtők elsősorban ezeket a vastagabb andezitpadokat fejtették. A lávaömlés közben és után is lehettek még kisebb robbanásos kitörések. A lávaömlés közben kiszórt kevesebb anyagot a következő lávaárak betakarták s megvédték. A kiömlés után kiszórt anyag túlnyomó része viszont hamar lepusztult, s csupán védettebb helyeken, mélyedésekben maradt meg kis foltokban a lávatakaró fölött. A láva között és fölött előforduló szórtkőnek jelentős része azonban a nagyon meredek lejtőn leomolhatott ill. a láva tolta maga előtt, helyenként pedig a völgyek meredek oldaláról eshetett a már megdermedőben lévő lávára. A keményebb lávapadok védték a vulkáni magaslatot a lepusztulástól, s meghatározták a lepusztulás irányát és menetét is. A keményebb, ellenállóbb lávaárak kipreparálódtak, ezek a jelenlegi gerincek. Ahol a fedő lávatakaró vékonyabb volt, vagy helyzeténél fogva jobban ki volt téve a letárolásnak s felszínre került a kevésbé ellenálló piroklasztikum, ott ennek lejtői sokkal könnyebben, gyorsabban pusztultak. A vulkáni kúp meredek lejtője mindig valamelyest egyenlőtlen. Az elsődleges völgyek ill. vízmosások természetesen a lejtők lapos mélyedéseibe vágódnak be és pusztítják azt. Az elsődleges völgyecskék helyének kijelöléséhez elegendő volt a legkisebb egyenetlenség. Amikor a láva alatt a lazább piroklasztikumot elérték, a völgyek bevágódása meggyorsult, majd egyre szélesedtek, oldalaik és vülgyfőik - gyakran a tengelyükben bevágódott néhány méter mély vízmosástól - lejtőmarással (derázióval) fokozatosan hátráltak, így a meredek oldalakon nagy esésö (6-12°-os) széles (200-400 m) martvölgyek alakultak ki a piroklasztikumon, a közben fokozatosan kipreparált lávagerincek között. Völgyfőjükben általában tágas és meredekebb páholyokká szélesednek, s a lávagerincek felé peremük rendszerint határozott. Esésük a ln'gyláb felé egyre csökken. A DNy-i 23