Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 19. (1994)

Szentgyörgyi Péter–Vizslán Tibor: A Tardonai-dombság emlős (Mammalia) faunája

A. Állandóan, vagy tartósan vizes területek Ebbe a típusba tartoznak a folyó - és állóvizek valamint a mocsarak. A terület jelentősebb patakjai a Sajó jobb oldali mellékvizei így a Bábony a Harica (a Nyögővel) a Tardona és a terület nyugati részén a Bán-patak. Állóvizei közül a legnagyobb a Nyögő-patak felduzzasztásával létesített Varbói-tó, további tavai a Herbolyai I. П. szénbányászati külfejtési tavak, a szintén mesterséges kazincbarcikai Csónakázó-tó, a Szinvába torkoló Pece-patak négy árvíztárolója és a Nagybarca Szalonka tanyán kifolyó bányavizet felfogó kis mesterséges tavak. À vizeken nem alakult ki számottevő hínárnövényzet, a nagyobb állóvizek szegély zónájában nádasok (Scirpeto-Phragmitetum) találhatók. Jellegzetes emlősfajai a miller vízicickánya, a pézsmapocok és a vízi pocok a nádszegélyben, a törpeegeret a vándorpatkányt pedig elsősorban a lakott területek környéki vizek mentén figyeltük meg. Táplálékszerzés közben csaknem valamennyi emlősfaj előfordul ebben az élőhely típusban. B. Időszakosan vizes, de állandóan nedves területek Ebbe a típusba a patakok menti - alacsony térszinten előforduló - nedves rétek, mocsárrétek (Festucetum pratensis, Agrostetum albae, Molinietum) sorolhatók. Jellegzetes emlősfajai a területnek a közönséges vakond - kiszáradó nedves réteken -, a pirók egér, a vízi pocok és a menyét. Az elmúlt évek csapadékszegény időjárása különösen az A. és B. típusba sorolt területek élővilágára - így emlősfaunájára is - hatott kedvezőtlenül. C. Fás vegetációjú területek A ligetek, parkok, gyümölcsösök és - elsősorban - a különböző típusú erdők tartoznak ebbe a típusba. Á Tardonai-dombság területén magas az erdők aránya (közel 55%) legjellegzetesebb erdőtársulásai a cseres-tölgyesek (Quercetum-petraeae-cerris) és a gyertyános-tölgyesek (Quercopetraeae-Carpinetum), a magasabb helyeken szubmontán bükkösök (Melico-Fagetum) a vízfolyások mellett alacsonyártéri füzesek (Salicetum purpureae) ritkábban magasártéri keményfaligetek (Ulmion, Querco-Ulmetum) és szubmontán égerligetek (Alnetum glutinorae-incanae) találhatók és néhány foltban savanyú bükkösök (Deschampsio-Fagetum) fordulnak elő. A hajdan nagyobb területeket borító tatárjuharos lösztölgyeseket (Aceri tatarico-Quercetum) szinte teljesen kiirtották. A területen kisebb foltokban telepített fenyvesek is találhatók. A fás vegetációjú élőhelyek jellegzetes emlősfajai a következők: keleti sün, erdei cickány, törpe cickány, törpedenevér, korai denevér, szőröskarú denevér, mókus, mogyorós pele, erdei pele, nagy pele, sárganyakú erdeiegér, erdei pocok, vörös róka, borz, nyuszt, vadmacska, vaddisznó, őz, gímszarvas, és muflon. Más fajok (közönséges vakond, mezei nyúl, pirók egér, nyest, menyét) is előfordulnak de ezek más élőhelyekre jellemzőbbek. D. Nyílt száraz területek Ebbe a típusba sorolhatók az agrárterületek, a gyomtársulások, magaskórósok (FilipenduloPetasition) és a hegyi kaszálórétek (Festuco rubrae-Cynosuretum). Jellemző emlősfajok: közönséges vakond, keleti cickány, mezei cickány, üregi nyúl, mezei nyúl, ürge, közönséges erdeiegér, kislábú erdeiegér, közönséges hörcsög, mezei pocok, menyét. Táplálék szerzés céljából más fajok is megfordulnak itt: keleti sün, pirók egér, vörös róka, közönséges görény, vaddisznó, őz és gímszarvas. 202