Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 18. (1994)

Réthy Zs.: Természeti változások Füzesgyarmat térségében

is néha keveset fognak: tavasszal és nyár elején pedig teknős békák számosan foghatók. A nadályok keresgetése is magas árukhoz képest nagy divatban van. - A halaknak nemei leginkább: potyka, csuka, harcsa (igen kevés), czompó vagy cigány-hal, kárász és keszeg." HÁZI Albert kitűnő sárréti tanulmányában a következő halakat említi, más szerzőkre 30 is hivatkozva: csuka, ponty, dévér, kárász v. lepényhal, keszeg, süllő, sügér, cigányponty, harcsa, kecsege, mennyhal, singér, csík, rák teknős, nadály. A régi vadászati lehetőségekről - a már említetten kívül - eddig nem találtam Füzesgyarmatra vonatkozó adatokat. Ettől függetlenül nyilvánvaló, hogy a határban előforduló vadakra mindig vadásztak, itt is. Az időben és térben változó élőhelyektől függően fogolyra, fürjre, túzokra, fácánra, vadkacsára, nyúlra, őzre, szarvasra, vaddisznóra, hódra és vidrára, rókára, farkasra vadászhattak az elmúlt évszázadokban. A folyók, az erek és a Sárrét mocsárvilága határozta meg elsődlegesen a táj arculatát. A szövevényes vízrendszer évről-évre hatalmas áradásokkal borította a tájat, sokszor lehetetlenné téve a földművelést. A XIX. század közepén megindult folyamszabályozás félmillió hektár árvízmentesítését biztosította a Körösök-Berettyó vidékén. A gigantikus földmunkák és vízrendezések eredményeként megnőtt az állandóan hasznosítható szántóföldek területe. A vadvízország uralmát a mezőgazdaságé váltotta fel. Megkezdődött egy olyan infrastruktúra kialakítása (műút, ivókutak, vasút stb.) mely már a XX. század termelési, határhasználati formáit és módszereit készítette elő. Összegzés Az egykori egyházi okmányok utalnak arra, hogy Füzesgyarmat határában (is) már a tatárjárást megelőzően kevés, de gazdag termésű gabonaföldek voltak. Valószínűsíthető, hogy az állattenyésztés volt az elsődleges és a rétgazdálkodás. Az őstermelésben igen fontos lehetett mindig a halászat, hiszen a Sárrétek kiterjedése ezt alapvetően meghatározta. Az 1300-as években kaszálókról, művelt földekről és erdőről van híradásunk. Az 1400-as években egyaránt megjelenik a szántó, a rét és újból az erdő említése is. Egész biztosan mocsárerdő vagy a legendás alföldi erdős-puszta maradványai lehettek ezek. Az 1500-as évekből szántókról tudunk, majd a török hódoltság korából szinte semmi híradás. Tudjuk, hogy a lápban éltek az átvészelők..." kevés híradás maradt, még kevesebb az esetleg a Rétek belsejében évekig meghúzódókról, »átvészelőkről.« Pedig mindig maradtak is, tértek is vissza, hiszen a helynevek is feléledtek." Nyilván, ezekből az átvészelőkből lettek a pákászok, csikaszok, madarászok, akik nemzedékről nemzedékre örökítették a tudást. Az 1600-as években a természetes elmocsarasodás növekedett, de - ahol tudták - esetleg segítették is azt. 1715-ben - megindult már a békésebb időszak - 60 holdat műveltek a határban. 1773-ban már 2189 hold szántóterület volt! A gabonatermelés emelkedése nyilvánvalóan növelte a vízimalmok számát, ugyanakkor a vízimalmok pedig tovább növelték a lápvilág kiterjedését. Az „összekuszálódott" vízfolyások, a lefolyástalan területek növekedése számtalan gondot okozott a lassan fejlődő létszámú lakosságnak. A Sárrétek (legutóbbi) legnagyobb kiterjedése a XVH.-XVIII. században volt. Az 1800-as években már meglehetősen stabil termelési szerkezet alakult ki, de még megvolt a rétség is. A megindult lecsapolási kezdeményezések és a vízimalmok lebontása révén egyre több volt a szántóterület, a füzesgyarmati határban is megjelentek majd növekedtek a szőlőskertek. A drasztikus változás a XIX. század második felében következett be. A lecsapolások következtében csökkent a térség csapadékellátottsága és a változatos, 39