Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 18. (1994)

Réthy Zs.: Füzesgyarmat térségének madártani vizsgálata

megfigyeléseink; de mindenképpen nagyképűség egy terület élővilágáról ex katedra „időtlen" kijelentéseket, leírásokat tenni. 3. Természetesen e változást a valóságban szinte számtalan - rendszertanilag nagyrészt azonosítható - biológiai változás előz meg, de ez a leglátványosabb... (Talán.) 4. Részletesebb - az egykori Sárrétre vonatkozó - feldolgozásom a tervezett Sárrét élővilága (Sárréti Múzeum, Szeghalom) című kötetben várható. 5. BÉL Mátyás (1737): Notifia Hungáriáé novae hist, geogr. etc Vienne, III. 6. K'=kérdés 7. F =feleiét 8. PETIK Ambrus: Békés megye leírása. 1784. Kiadta: Erkel Ferenc Múzeum, Gyula 196., 47-48. old. 9. A szeghalmi levél címe: Szeghalom Elöljáróságának címzett levél, melyben fekete tollak gyűjtését, ill. beadását kéri a járásbeli tisztségviselő. Kézirat. L. szám: 74.42.1108.1. Szeghalom, Sárréti Múzeum Adattára. (Megjegyzés: A régi tanácsháza - D'Orsay kastély - padlásáról került elő 1974-ben!) Fontosnak tartom még a következők megjegyzését: írja a „Bihar vármegye faunája" (In 242. o.-on) „Magyar íbisz, Fekete sneff, Ibis falcinellus, Plegadis falc, L. Ezt a szép gázló madarat sokszor összetévesztik az egyiptomiak „szent íbisz" madarával, pedig egészen más faj. Az egyiptomi szent íbisz Európában nem költ és csak egynéhányszor figyelték meg Görögországban. A magyar íbisz Dél-Európa lakója, hazánkban a déli mocsaras helyeken a Duna és a Tisza mellékén fészkel. Sokszor megszokott fészkelő helyéről eltűnik és áttelepszik máshová. Innen van az, hogy Bihar északnyugati mocsaras helyein majdnem minden esztendőben látható néhány példány. Régente a Sárréten is fészkelt. A magam részéről biztosnak tartom, hogy elsősorban a batla (Plegadis falcinellus) rendszeres fészkeléséről lehet szó. Csak ez tehette lehetővé, hogy erről a vidékről szállítsák rendszeresen a birodalmi igényeket kielégítő „fekete tollak"-at. Másodsorban a kis kócsag (Egretta garzetta) fekete színű változatai jöhettek szóba valószínűleg. Az utóbbiakból mindig (!?) kevesebb volt. 10. Aquila XVII. évf, 1920. 66.p. 11. GACSÁRI István (1839): Füzesgyarmati krónika. Kézirat. Másolat, a szeghalmi Sárréti Múzeum Adattárában. 62.p. 12. Bakcsó, mai latin nevén Nycticorax nycticorax L. 1758. 13. Kiemelés R. Zs.-tól. 14. FÉNYES Elek (1851): Magyarország geographiai szótára. Bp., II. kötet, 64.p. 15. WENZEL Gusztáv (1887): Magyarország mezőgazdaságának története. Budapest. MTA. 1887. ЗЗб.р. 16. BALLAGI Aladár (1891): A bihari síkság. In: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. Magyarország II. kötete 420.p. 17. Eredeti kiemelés az idézetekben - a továbbiakban is. 18. KARÁCSONYI János (1896): Békés vármegye története. Gyula. 161