Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 17. (1992)
Dávid, L.: A Mátra északi lejtőinek csuszamlásos felszínfejlődése
1. A Mátra vulkáni anyaga a legtöbb helyen olyan laza harmadidőszaki üledékre (slirre) rakódott, amely a későbbi tektonikai mozgások során a környező nem vulkanikus anyagú térszínek magasságába, esetleg azok fölé kerülhetett. Kedvező domborzati viszonyok esetén e fekü anyagai a rá nehezedő vulkanikus tömegek számára csúszópályaként szerepelhettek. Itt szükséges megjegyezni, hogy a Mátralába dominánsan slires képződményekből álló dombsági területén csuszamlások csak ritkán fordulnak elő. Ezen a paleogén és miocén anyagú dombsági területen a lejtők állékonysága részint az üledékek erősebb és gyakoribb cementáltsága, részint szemcseösszetételükben a durvább frakciók - homok, iszap - magasabb, gyakran meghatározó részaránya miatt lényegesen jobb. Ezért a holocénnál idősebb, pleisztocénkori csuszamlások formái jórészt csak a kissé ellenállóbb kőzeteken, homokkövön, keményebb konglomerátumon, vulkáni kőzeteken maradhattak meg. Az agyagos, apokás kőzetek túlnyomóan jelenkori csuszamlásos formákat őrizhettek csak meg. E slirterület lejtőinek anyagai tehát önmagukban valóban állékonyak, de vastag, permeábilis vulkáni összlet feküjeként elhelyezkedve csúszópálya alakulhat ki rajtuk, tehát ilyen vonatkozásban "hajlamosak" a csuszamlásra. A csúszópályává alakulás okaként a nedvesség hatására bekövetkező képlékennyé válás mellett éppen a slirre nehezedő vulkáni tömegek súlya által keltett, például átázás folytán előálló nyíróerő-növekedés jelölhető meg. Ha ugyanis a laza fekü a helyi erózióbázisnál magasabban lép a felszínre, akkor a rátelepedett vulkáni tömeg olyan plusz súlyt jelent, ami a lejtőt labilissá teszi és csuszamlást okoz. A csúszópálya létrejötte ezért éppen a finom agyagrétegekben gazdagabb üledékekből álló részeken a legvalószínűbb. Az pedig általános szabályként is felfogható, hogy a vulkáni tömegek feküjében levő üledékek főleg a hegység peremén jelentkeznek csúszópályaként a vulkáni kőzetek és az alóluk felszínre bukkanó laza fekü-üledékek érintkezési sávjában. A csuszamlásos régiók megjelenése, valamint a vulkánitok és a laza fekü felszíni metszésvonala között a kapcsolat esetenként annyira szoros, hogy a csuszamlások révén elmozdult láva-, illetve agglomerátum-tömbök kibúvásai gyakran megnehezítik a szálban álló vulkánitok határának pontos térképezését is. A lecsúszott vulkáni eredetű tömegek ugyanis olyan nagy méretűek lehetnek, hogy megfelelő fúrási adatok hiányában sokszer nehezen különíthetők el a szálban álló vulkáni régióktól. 2. A másik figyelemreméltó tényező a Mátra klasszikus rétegvulkáni felépítése, amely a csuszamlások megindulása szempontjából vulkáni területen a legideálisabb települési viszonyokat jelenti. A lejtők instabilitása ugyanis olyan települési adottságok esetén nagymértékű, ahol kevésbé állékony kőzetanyagsávok is közbeiktatódnak a réteges településben, vagyis csúszópályává alakulásuk lehetősége fenáll. Tömör kőzetek közé megfelelően települt (például a lejtő irányába dőlő, illetve a lejtőt elmetsző) konzisztencia-változásra hajlamos rétegek tehát csúszópályává alakulva kedvező lehetőséget nyújtanak csuszamlások kioldódáshoz. A sztratovulkáni felépítésű Mátra anyagában a piroklasztikumok és tufák jelentős részt foglalnak el. A lávatömegek közé zárt, sokszor erősen mállott tufarétegek a rétegvulkáni szerkezet tektonikus és/vagy eróziós feltárulása esetén a lejtőállékonyság legbizonytalanabb elemeiként csuszamlások bázisfelszínei lehetnek. A csuszamlásos formák megjelenése a vulkáni összleten belül főként váltakozó láva- és tufarétegek érintkezési sávjához köthető. Mivel a Mátra kialakulási folyamatában a vulkáni tevékenység kezdeti szakaszában a tufaszórás volt a túlnyomó, így 8 vulkáni anyag mélyebb szintjeinek felszínre kerülése folytán változó szélességű tufasáv (gallér) kíséri a magasabbra emelkedő keményebb lávatömegeket. A vízválasztó gerinc északi oldalán különösen jól követhetők a mélyebb szintből előbukkanó hol szélesebb, hol keskenyebb tufasávok (1. ábra). Csuszamlások ezeken a részeken ott voltak Jellemzőek, ahol a merev vulkáni kőzettömegek csúszópályaként számba jöhető, arra "alkalmas" tufe-feküje a környező közvetlen erózióbázis szintjénél nem fekszik mélyebben (talpponti vagy talppont feletti). Ezenkívül több példát találhatunk arra vonatkozóan is, hogy a laza üledékes fekü és a vulkánitok érintkezési sávjához köthető nagy csuszamlásos zónák feletti falak magasabb részeiről később újabb csuszamlások oldódtak ki. Ezek csúszópályaja egyértelműen talppont feletti, és a vulkáni összleten belül elhelyezkedő laza tufaréteg. 11
