Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 12. (1987)

Endes, M.: A Gyöngyös-Tarna hordalékkúp-síkság gerincesállat-világa

A GYÖNGYÖS-TARNA HORDALÉKÚP-SÍKSAG ÖKOLÚGIAI JELLEMZÉSE A gerinces fauna felmérésekor fontos feladat annak kiderítése, hogy tagjai (a fajok egyedei, populációi) milyen igényeket támasztanak az adott környezettel szemben, hiszen ez a viszony dönti el alapvetően megtelepedésüket, vagy hiányukat, továbbá elterjedési és mennyiségi jellemzőiket is. A természetben az állatok többnyire jellegzetes csoportosulásokat mutatnak, s e jelenség oka éppen abban a környezetben rejlik, amelynek úgy topográfiailag, mint funkcionálisan maguk is tagjai. Kutatómunkám során kistájunkon is jellegzetes és a többitől eltérő fekvéssel (apró szintkülönbségek is lényegesek lehetnek: lásd szikesek mikromozaikossága!), fiziognomiával, hidrográfiai és talajviszonyokkal, valamint növénytársulásokkal, s végső soron az állattársulásokon át az egész biocönozissal jellemezhető, úgynevezett típusterületeket tudtam elkülöníteni. Tudnunk kell, hogy a típusterületek karakterisztikái nem abszolút értelemben és mereven értelmezendő fogalmak. Számos közös, jellemző bélyeg mellett - például állandó vizű vagy fás vegetációjú-területek, nem egy, s nem is csekély eltérést mutathatnak. Jelentkezhet ez méretkülönbségeik révén, természetközeli, vagy antropogén mivoltukból eredően, de más egyéb vonatkozásokban is (gondoljunk csak egy víztároló - kubikgödör, vagy egy tölgyerdő - bokorfüzes összehasonlítására!). Ugyanakkor éppen e fogalmak használatával érhetjük el eredeti célunkat, azt, hogy bepillantást nyerhessünk a vizsgált terület és állatvilága - jelen esetben a gerinces fauna - kapcsolataiba, a bennük rejlő információ-mennyiség révén. A TÍPUSTERÜLETEK LEÍRÁSA I. Állandó vizűek. A vízmélység halak jelenlétét is lehetővé teszi., a felszín jelentős része szabad. Szélein és szigetekben gyakran magas, sűrű vegetáció találaható. Növényzetük lebegő és gyökerező hínárok, nádasok és konszociációikból áll. Két csoportra oszthatók: mozgó vizek: folyók és patakok álló vizek: tavak, víztárolók, kubik- és bányagödrök, csatornák. II. Iszapfelszínek. Változó méretű, időszakosan vizes, kiszáradó felszínek. Vidékünkön - munkám témájaként alkalmilag - agrárterület belvizes foltjaként jelentkezett . III. Nedves rétek. Csaknem állandóan nedves felszínű (a talajvíz magasan található), bár nyáron ki is száradhat. Magas, sűrű, részben zsombékos vegetációjú. A sziki rétek és mocsárrétek sorolhatók ide, azaz botanikailag fehértippanos és ecsetpázsitos sziki és friss vizi réttársulások. Kevés van belőlük és kis kiterjedésűek. IV. Száraz rétek. Száraz felszínű, túlnyomó részt magas, sűrű, homogén (nem zsombékos) vegetációval. Típusai közé a fehértippanos száraz sziki rétek, a gabonavetések és gyomnövényzettel borított romtalajok területei tartoznak. V. Puszták. Száraz felszínű, alacsony, sűrűségében helyenként mozaikosan változó vegetációval. Ide sorolhatók a homoki és a szolonyec szikes pusztagyepek, valamint a sziki rétek, agrár- és gyomterületek megfelelő fiziognomiájú (aszpektus!) részei. Növényzetük: szikes pusztarét és sziki árpa társulások, homoki és ruderális gyom, gabonavetések. A természetközeli típusok alig találhatók ma már. VI. Fás vegetációjúak. Erdők, ligetek, fasorok, cserjések, bokrosok. Koruk, méretük és fajösszetételük igen változatos, s ez környezetükre is vonatkozik. Természetesek - idős, odvas fák és dús aljnövényzet -, és ültettek - fiatalok és többnyire kopár aljúak. Ide tartoznak a kertek, parkok gyümölcsösök is. Botanikai szempontból vízparti bokorfüzesek, puha- és keményfa ligeterdők, lösz-, homoki és sziki tölgyesek, széleiken és második szintként (de önállóan is) galagonya, kökény, tatárjuhar és fagyai állományok. VII. Antropogén objektumok. Két csoportra oszthatók: zárt lakóterületi épületek tömbszerűen, vagy szoros közelségben; a zavarás nagyfokú elszórtan álló építmények: egyedül álló épületek, út és híd objektumok, gémeskút, homokbánya. A zavarás mértéke kisebb. Jellemzőek a függőleges, szilárd síkok (épület és bányafalak), kiálló részekkel, nyílásokkal, s legtöbbször tetőszerkezettel. Már szóltunk- arról, hogy az egyes fajok populációi jellegzetes környezeti igényeik alapján az előzőekben ismertetett típusterületekbe sorolhatók. Ezt munkámban szaporító helyeik szerint kíséreltem meg. A legideálisabb képet ez a módszer a halak (mint sensu lato helyhezkötött élőlények) esetében adta, bár a vizek 108