Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 11. (1986)
Bába, K.: Magyarország szárazföldi csigáinak besorolásához felhasznált fajarea térképek és értelmezésük II.
iia a környezeti feltételek optimálisak, azonálisak és azonálisan existálnak areájuk fellazulási zónájában, pesszimális faktorok között, a minimum faktor fennállása esetén. A periglaciális övben, az eljegesedések mocsarasabb, melegebb szegélyein, vagy meleg időszakok hűvösebb mikroklímát biztosító biotópjaiban egyaránt megtalálhatók a holomediterrán és szibériai-ázsiai fajok. A kevert fauna kialakulásában közrejátszik, hogy egy-egy növényzeti zóna maga is különböző növény asszociációk komplexuma, mozaikszerű, melyekben többféle életforma exisztálási lehetősége? van meg. WOHLSTEDT a VVürm időszaki vegetáció rekonstrukciójából kitűnik (4. ábra), hogy Dél-Európában a leanagyobb kiterjedésű növényformációk a löszsztyeppek voltak. Л sztyeppeken nálunk is sok déli centrumba tartozó aclriato, ponto és holomediterrán szikla és sztyepplakó élt (pl. Oranaria , Chondrula , 2el> rina, Pupilla triplicata, Truncatellina claustralis, T. cylindrica , Cecilioides )• Igen lényeges a különböző korszakok keverék faunájának kialakulása szempontjából, hogy a Kárpát-medence térségeit közvetlenül egyetlen periódusban se takarta jégsapka (4. ábra a legnagyobb eljegesedés képe). Ezért relatíve változatosabb növényzet alakulhatott ki. Többféle életforma telepedi letett meg. A levonható tanulságok másik csoportja a következő. A kontinentális faunakörök faunaelemei glaciális ós átrct»neti kontinentális időszakokban váltak faunatípust meghatározó vezérfajokká (pl. Columella, Bradybaena fauna LOÍ*EK, 1964). A turkesztáni Cochlicopa lubricella preboralis, bo.realis súlypontú (L02EK, 1964) a jelenben is kontinentális elem. A kaspi-szarmata centrum faunaelemei a mai és hajdani tajga faunához tartoznak ( LJHARKV-RAMMELMEYER 19Г>2). A boreo-alpi disjunkciót mutató faunaelemek galcialis, interstadiális, valamint boreális, préborealis időszakokban váltak gyakorivá. A ponto-pannon és dacikus-podolikus faunakörök megőrzési ill. szétterjedési centruma a lösz erdősztyepp területére esett Faunaelemeik glaciálisok, interstadiálisok hűvösebb ideiben, a subborealisban váltak gyakorivá. Mindkét faunakörből egy-egy faj a Helix pomatia és Helicigona banatica képez kivételt. Pliocén kapcsolatúak és a meleg;iOdves időszakok jellemző, sőt vezérfajai (lásd alább a 2. táblázaton). Besorolásuk további vizsgálatot igényel. /A dacikus-podolikus csoport regressziós mutatói (BABA, 198 2) r és P. sem meggyőzőek./ A subatlanti (submediterrán) centrumok faunaelemei a júliusi 14 órai relativ páratartalom átlag (mint páratartalom minimum) változásával pozitív korrelációt mutatnak (recens klímatesttel). Faunaelemeik tehát nedvességigényesek, zömmel hegyvidékeken terjedtek el. A recens klímajelzővel végzett korrelációs számítások esetében figyelembe kell venni, hogy a humiditást és nyári arriditást egyaránt kifejező, valamint az éghajlat kombinációkból felépülő hegyvidéki éghajlatok kimutatása klímatesttel nem lehetséges (PÉCZELY, 19 79). Mégis a helyenként 5 °A-on felüli P értékek (BÁBA, 1982) ellenére az idetartozó faunakörök egységesek a legnagyobb szétterjedésüket meleg, száraz és nedves időszakokban interstadiálisokban, interglaciálisokban érték el, s válhattak ve zérfajokká ( pl. Clausilia pumila, Ruthenica filograna, Perforatella dibothrion ). Mindössze 10 faj képez kivételt dominanciájuk alapján, ezek: a Clausilia dubia, Orcula dolium, Chondrina clienta , Trichia hispida , Vitrea crystallina, Chondrula tridens , Pupilla triplicata, Sucinea elegáns, Perforatella bidentata , Semilimax semilimax. Ezek glaciálisokban, és préborealisban is jelentkeznek. Egyrészükről mint löszsztyepp, sziklalakókról esett szó. A nedvességkedvelő erdőlakók mint az Orcula dolium, Vitrea crystallina , Clausilia dubia, Perforatella bidens , de a styeppelakók közül is a Pupilla triplicata , Chondrula tridens lokális löszfajok (Ш2ЕК, 1964, 1965). A löszsztyeppek fás növényzetének (pl. ligeterdő) recens megfelelője pillanatnyilag nem ismeretes. Az ázsiai löszsztyeppek fajösszetétele eltér az Európaiakétól. Többségük a hűvös, nedves periódusokban expandál, a periglaciális övbon. A periglaciális övben az eljegesedés melegebb mocsarasabb szegélyein, vagy a meleg időszakok hűvösebb mocsaras biotópjaiban egyaránt éltek hole— r; éditer rán ( Vertigo moulinsiana, Succinea elegáns ) illetve szibériai ázsiai faunaelemek. A Nyugat-Palearktis ban a mediterrán nagy refugiumon kívül az Alpi és Kárpáti kis refugiumokkal, illetve fajkeletkezési centrumokkal (pl. Vestia , kárpáti-szudéta gleccserperem fajok) is számolni kell. Itt fontos körülmény, hogy az eljegesedések jégsapkái egyre kevéssé közelítik meg a Kárpát-medencét és a Kárpátok és Alpok völgyeiben egyre kedvezőbb feltételek alakultak ki a csigafajok számára a kedvezőtlen periódusok túlélésében. Ezeket a centrumokat összefoglaló közép-európai hegyvidéki elemek nedvességigényének tulajdonítható, hogy a recens területi eloszlásuk szerint végzett regressziós számítások alapján a subatlanti jellegű csoportba kerültek. Elterjedésük azonban annyiban hasonló a kontinentális centrumok fajaihoz (VARGA, 1971), amennyiben Európa D-DK-i részein határozott montán-subalpi elterjedésük van. Ugyanakkor a Lengyel, Orosz síkságon, a Baltikumban és a Magyar Eszak-Alíöldön a síkságra is behatolnak. 60
