Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 8. (1983)
Jánossy, D.–Kordos, L.–Krolopp, E.: A Függő-kői-barlang (Mátraszőlős) felső-pleisztocén és holocén faunája
GERINCES MARADVÁNYOK A Függő-kői-barlang és a patakparti szelvény gerinces maradványai két, egymástól jelentősen eltérő faunát és egyúttal kort mutatnak. A barlangi 1—3. mintákra jellemző az erdei pocok (Myodes glareolus), az egerek (Apodemus) és a nagy pele (Glis glis) dominanciája mellett egy sor, a holocénben elterjedt, s a pleisztocén „hideg" szakaszaiból hiányzó alak, mint pl. egyes békák (Bufo, Rana temporaria), lábatlan gyík (Anguis), denevérek. A holocénre jellemző állattársaságban egyetlen, a területen ma nem élő faj sem fordul elő, mindössze a jelenleg reliktumjellegű patkányfejű pocok (Micwtus oeconemus) egyetlen jellemző foga került elő a 2. mintából. A holocén gerinces biosztratigráfiai besorolásban ezért a pleisztocén reliktumokat még egyértelműen tartalmazó Bajóti-szakasznál fiatalabb korúnak kell lennie. Igen jellegzetes az erdei és a mezei pockok arányának változása a 3. mintától az 1. mintáig haladva. Míg a pocokfajok között az erdei pocok (Myodes) gyakorisága 30—35°o körüli, addig a mezei pocok (Micwtus arvalis) a 3. mintától (15%) a legfiatalabb 1. mintáig 62,5 %-ra emelkedett. Mindez a nyílt területek fokozatos, egyértelmű kiterjedését jelenti, összhangban a Magyar-középhegység más területein tapasztalt tendenciákkal (KORDOS 1978). Tehát az 1—3. minták biosztratigráfiai besorolása a Bükki és Kőháti szakaszokban adható meg, amely megfelel a szubboreális és korai szubatlanti szakasznak, a régészeti réz-bronz-vaskornak, kb. 5000—2000 В. P. közötti intervallumnak. A barlangi 4—10. és a patakparti I—IX. minták gerinces anyaga jellegzetes felső-pleisztocén hideg-hűvös faunát tartalmaz. A békák között csak a Rana mehelyi, a madaraknál a sarki hófajd (Lagopus lagopus) és a havasi hófajd (Lagopus mutus), a pockoknál a szibériai pocok (Micwtus gregalis) dominanciája mellett megjelenik az örvös lemming (Dicwstonyx torquatus) is. Ezt a tipikus „würm" faunát a magyarországi felső-pleisztocén kellően még nem finomított biosztratigráfiai rendszerébe nehéz beilleszteni. A madarak közül a fajd félék faji összetétele, — ha csekély mennyiségük miatt statisztikus értékelésre nem is alkalmasak — a hófnidok szinte egyeduralkodó voltát igazolja. Ez területünkön az eddigiek alapján a felső-pleisztocén fiatalabb szakaszára (középső és felső würm) jellemző. Ezenkívül a mátraszőlősi anyagban a sarki hófajd gyakoribb volt a havasi hófajdnál. Ez további ökológiai — rétegtani finomítást tesz lehetővé. Északi-középhegységünkben (Bükk) az analóg würm faunák közül ugyanis a sarki hófajd viszonylagos előretörése a felső würmre jellemző (pl. Pes-kő-barlang téglavörös rétege,- JÁNOSSY 1979). Középső-würmnél nem idősebb besorolást jelez a kisemlős fauna is, amelyben a würm I. körüli faunák jellegzetes képviselői, mint Lagurus, Allocricetus, hiányzanak. Jellegzetes középső és részben felső würm fajok viszont kimutathatók, mint a nagytermetű ürge (Citellus rufescens) vagy az örvös lemming (Dicwstonyx torquatus) kis gyakoriságú, de állandó jelenléte. Amennyiben csatlakoztatjuk egymáshoz a barlangi 4—9. és a patakparti I—III. minták pocok spektrumát (5. ábra), az összetétel egyirányú, határozott arányváltozása tapasztalható. A legidősebb (III.) mintában domináns a Micwtus gregalis, szubdomináns a Micwtus arvalis, majd a gyakorisági értékben ezt követi a Microtus 5 5
