Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 8. (1983)
Solti, B.: Madártani megfigyelések a Cserhátból
kéthetes korban egyet kidobtak, így a kirepült fiókák száma 3-ra csökkent. Ezek VII. végén hagyták el a fészket, ősszel, a már csapatokba verődött madarak VIII. végén, IX elején vonultak el. Anser anser — 1972. III. 26-án 4 példányt láttam (keleti alfaj) a Litke melletti ártéren. Anser albifrons, Anser erythropus, Anser fabalis — Ez a három libafaj átvonulóként fordul elő a fent említett területen. Nagy csapatokban, egymás- * sal elkeveredve vonulnak. Legtöbb közöttük a nagy lilik, utána a vetési lúd. Kis lilik csak elvétve fordul elő. A vonuló csapatok II. elejétől láthatóak, vonulásuk Ny—ÉK irányú. Legnagyobb megfigyelt csapatuk kb. S 00 db-ból állott. 1 Anas platyrhynchos — A leggyakoribb faj az Ipoly öntésterületén, kora tavasszal (II. vége) 600—800 db-ra is felszaporodik a számuk. Ezeknek azonban csak egy kis része költ itt, a többi továbbvonul. Anas crecca, Anas acuta, Aythya ferma — Ezek a récefajok kis példányszámban mindkét év márciusában észlelhetők voltak, elkeveredve a tőkésrécék között. A nyílfarkú récének csak a gácsérjait láttam 5—10-es csapatokban. Spatula clypeata — 1974. IV. 24-én 4—5 példányát láttam a Litke melletti ártéren. Pernis apivorius — 1973 VII. 26-án egy lakott fészkét találtam Egyházasgergétől 3—4 km-re zárt erdőben cserfán, kb- 10 m magasan. A fészekben két fióka volt, egy a világos, egy a sötét színváltozatból, melyek VIII. 6— 10-e között repültek ki. 1974-ben (június) csak öreg példányát láttam, fészkét nem találtam meg. Accipiter gentilis — Nem túl gyakran, de rendszeresen látható az erdős részek közelében. Évente 2—3 pár költ a vizsgált területen, fészkeit azonban sokszor kiszedik. Az ipolytarnóci természetvédelmi területen is fészkel. Accipiter nisus — Valamivel ritkább a héjánál. Fészkét nehezen lehet megtalálni, melynek fő oka késői költésében rejlik. Egy fészkét ismertem csak, mely 20—30 éves tölgyes-fenyvesállományban erdeifenyőn, kb. 5 m magasan volt. 1974. V. 9-én öt friss tojás, később 6 tojás volt benne. A fiókák VI n-én keltek. Két hetes korukban azonban a három legnagyobb fiókát a fészek szélén találtam, elpusztulva. Ezeket valószínűleg a szülők ölték meg, és az egyetlen érthető magyarázat az esetre a táplálékhiány. Az öreg madarak nem győzték etetni a sok fiókát, és ezért a legtöbb táplálékot igénylőket (azaz a legnagyobbakat) ölték meg. Némelyik ezek közül ki is volt kezdve. így az eredetileg 4 tojó, 2 hím fiókából 2 hím és egy tojó maradt meg, melyek július közepén kirepültek. Buteo buteo — A leggyakoribb ragadozó madár a környéken. Télen kevés marad itt, az ekkor megfigyelt példányok egy része északról érkezett. Tavasszal február elején—közepén jelentek meg újra nagyobb számban. 1973ban 6, 1974-ben 8 lakott fészküket ismertem, a tényleges költések száma azonban ennél valószínűleg több volt. Legkorábban III. 20-án találtam kotló madarat. Rendszerint 3 fiókát repítettek, két fészekben azonban csak 1et találtam. Ez utóbbi fészekaljak valószínűleg fiatal, vagy már túl öreg tojóktól származtak. Buteo lagopus — 1973—74 telén 4—5 példány tartózkodott a mezőgazdasági területeken. Ezeket nap-mint-nap lehetett látni február végéig, amikor is elvonultak. Itt tartózkodásuk alatt (köpeteikből ítélve) szinte csak apró rágcsálókkal táplálkoztak. 164
