Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 6. (1980)

Kordos, L.–Krolopp, E.: Felső pleisztocén forrásmészkő-üledék Mollusca és gerinces faunája az egri Dobó-bástya területéről

A Würm-hidegfázisokban néhány kontinentális elterjedésű faj ellenére az alapvetően meleg klímát igénylő fauna nem élhetett. A Dobó-bástyához hasonló faunát Magyarországról Érdről, a Diósgyőr-tapolcai-barlang felső rétegeiből, és a Süttő 6. lelőhely rétegeiből ismerünk. Mindezek a faunák a felső-pleisztocén süttői és varbói, esetleg a suba-lyuki szakaszra jellemzőek. A süttői szakasz újonnan javasolt típuslelőhelyén (Süttő 6.; Jánossy, 1979) a 10. sz. réteg tundrái fajokat is tartalmaz (Dicrostonyx, Lagopus mutus), míg a folyamatos üledékképződéssel következő fiatalabb minták faj- és egyedszáma szegényes, de kimutatható dominanciaváltozás van a Microtus gregalis-tól a Microtus arvalis felé. Jánossy (1979) szerint a Süttő 6. lelőhely alján jelentkező hófajdos-lemminges réteg első ízben rögzítette a süttői szakaszt egy interglaciális, konvencionálisan a Riss-Würm elejére. A Dobóbástya faunája e lelőhely 5—8. rétegeivel mutat nagyfokú hasonlóságot, ahol jellemző a Microtus arvalis és M. gregalis dominancia. A Süttő 6. lelőhely legfelső rétegei már egyértelműen a Microtus arvalis dominanciával és melegmérsékelt, szubmediterrán jellegű fajokkal a hazai gerinces biosztratigrá fiában a Riss-Würm interglaciális melegcsúcsát jelentik. A varbói szakasz típuslelőhelye a Lambrecht Kálmán-barlang IV., V. és V/a. rétege. Ennek vezérkövülete a kis termetű tarajossül (Hystrix vinogradovi), kisemlősfaunájában dominál a Spalax, a Cricetus cricetus major, Microtus arvalis és az Apodemus. Az Arvicola valóczínűleg helyi környezethatásra szaporodott el. A Dobó-bástya faunája a varbói szakasz típusfaunájával semmilyen köze lítésben sem azonosítható. Mindkét fauna gazdag kisemlősanyaggal rendelkezik, ennek ellenére a Dobó-bástya lelőhelyéről hiányzik a szakasz jellemző fajai közül az Allocricetus bursae, Allactaga jaculus és a Spalax. A varbói szakaszba (Hystrix horizont) sorolt egyél) faunák a jósvafői Porlyukból, a Balla-völgyi Poros-lyukból és a Tar-kői-kőfülke IV. sz. mintájából származnak. Mindegyikben & Microtus arvalis pockok közötti abszolút dominanciája jellemző, a többi karakterfaj jelenléte mellett. Így tehát a Dobóbástya üregében feltárt fauna a varbói szakasszal, a Hystrix horizont faunájával nem azonosítható. A suba-lyuki szint típusfaunája a Suba-lyuk felső rétegcsoportja, a 10—16. rétegek. A varbói szinttel szemben, ahol az erdei és sztyeppéi elemek egyensúlyban vannak, itt már előtérbe kerültek a sztyepp elemek, a kisemlősök közül a Lagurus lagurus virágzását éli, a madarak között pedig a nyírfajd., Lyrurus tetrix dominál. A suba-lyuki szint állatvilága a Dobó-bástya fajösszetételétől kifejezetten hidegebb ökológiai igényével élesen eltér. Egerben a nagy egyedszámú pocokspektrumból hiányzik a szint tipikus faja, a Lagurus lagurus, s ezt a hiányt nem lehet csak környezeti tényezőkkel megmagyarázni. A suba-lyuki szint egyéb faunáival, mint az érdivel, a tataival, a Diósgyőrtapolcai-barlanggal az upponyi Horváti-lik 7—25. rétegeivel nagyobb hasonlóságot mutat, de egyértelműen azokkal sem korrelálható. A fenti elemzés alapján kimutatható, hogy a hazai Riss-Würm interglaciális melegmaximuma és a Würm I. eljegesedés közötti legalább ötvenezer éves időtartamot az eddig megismert négy gerinces biosztratigráfiai szint nem fedi le, azok között folyamatosságot, átmenetet nem lehet kimutatni. Ezért jelenleg csak arra szorítkozhat a faunisztikai besorolás, hogy a már ismert faunákkal való hasonlóságot megállapítva, hozzávetőleges kronológiát adjon. 11