H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)
Zábrátzky Éva: Bakó Ferenc a kézművesség és népi háziipar kutatója
a tárgyi kultúrájukban megfigyelhető kölcsönhatásokat is vizsgálta Bakó Ferenc. A hagyományos bőrruhák készítése Magyarországon a második világháború után teljesen eltűnt, Bakó felhívta a figyelmet ezek megőrzésének fontosságára. A kakasdi gyűjtés még nem jelent meg nyomtatásban, a Dobó István Vármúzeum őrzi a kéziratot, rajzokat, gyűjtőfüzeteket.8 A gyűjtés fotói a Néprajzi Múzeum fotó adattárában is fellelhetők. A Bükk hegység mészégetőinek kutatása Bakó Ferenc kutatásainak központja mindig is Eger környéke, illetve a Palócfőid volt. A Bükk hegység fontos terméke volt az égetett mész, az építkezések kötőanyaga. Négy fontos tanulmánya jelent meg a „meszesekről”: A magyar paraszti mészégetés című tanulmányában részletesen leírja a Bükk hegység jellegzetes erdei iparának technikai részleteit a kemence kialakításától a mészkő, az égetéshez szükséges fa beszerzésén át a kemence szétszedéséig és az értékesítésig.9 A témát érintő következő fontos publikációjában a meszesek munkaszervezetét mutatta be: a régi csapat, vagy banda hat emberből állt: két mester, két kőválogató, két inas. A két mester közül az öregebb volt a munka vezetője, akinek feltétel nélkül engedelmeskedtek a többiek. A bérlő vagy gazda az adminisztratív irányítást látta el: a munka megszervezése, az értékesítés volt a dolga. A hat tagú banda tipikusan Bélapátfalván volt jellemző Bakó gyűjtése idején. A recens adatok alapján a társulás lehetett három-négy tagú, de az önállóan dolgozó mészégető is szerepelt a munkaszervezeti formák között.10 A banda tagjai háromféle termelési módon dolgoztak: nagybirtokos számára, bérlőnek, vagy saját maguk értékesítették a meszet. A témához tartozó harmadik tanulmánya a Mészégető kunyhók a Bükk hegységben címmel jelent meg. Az erdei munkások kunyhóinak négy típusát dokumentálta: a négyszögletes alaprajzú jármas kunyhót, a kerek kunyhót, ajéloldalas kunyhót és a régi kerek kunyhót, amely méreteiben és szerkezetében is különbözött az elsőtől. Bakó tanulmányában a korábbi forrásokra, párhuzamokra is kitér. Ezek a hajlékformák a kutatók szerint a mai lakás, ház előképei, a történelem távolabbi korszakait idézik. A fűthető, és főzésre is használható mesterséges hajlékok közül a kör alaprajzú fal nélküli, kúp alakú tetőkunyhókat tartják a legrégebbinek.11 Ez a téma már egy átmenetet alkotott a népi építészet kutatása felé: egyrészt a mész az egyik legfontosabb építőanyag, másrészt a kunyhók ősi háztípusként értelmezhetők. Rendkívül érdekes és részletekbe menő az erdőn élő emberek életmódjának, természetismeretének leírása. A falutól távol élők jól ismerték az erdőben gyűjthető gombákat, az otthonról hozott krumplit, babot, szalonnát, hájat változatossá tették az erdei gombákkal, vadgyümölcsökkel, madártojással. Jól ismerték a természetet, az erdő, a hegyek minden szegletét, a levegő mozgásából, a csillagok járásából tudtak tájékozódni mind térben, mind időben. A mészégetők körében helyi mondákat, betyárokról szóló történeteket, hiedelemmondákat is feljegyzett.12 Az erdei munkát végző mészégetők a fafaragáshoz is jól értettek, az égő kemence mellett szerszámokat, bútorokat, teknőt, vályút... készítettek, faanyagot válogattak, amit otthon faragtak ki. A Dobó István Vármúzeum gyűjteményében is őrzúnk egy ácsolt ládát és egy asztalt, amit Balogh István bélapátfalvi meszes faragott. (61.140.1 -3.) Erdőhorváti perecsütés Bakó Ferenc 1950-52 között a sárospataki Múzeumban dolgozott, a Rákóczi Múzeum alapító igaz8 BA 541-555-2014 9 Bakó 1951. 10 Bakó 1963. 11 Bakó 1968a. 12 Bakó 1968b. 78
