H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)
Zábrátzky Éva: Bakó Ferenc a kézművesség és népi háziipar kutatója
Zábrátzky Éva BAKÓ FERENC A KÉZMŰVESSÉG ÉS A NÉPI ELÁZIIPAROK KUTATÓJA A Dobó István Vármúzeum őrzi Bakó Ferenc szakmai munkásságának hagyatékát, mely Bakó Adattár néven került nyilvántartásba. A gyűjtemény kb. 3000 tétel dokumentumot tartalmaz, leltározása jelenleg is folyamatban van. A kéziratok kutatása során számos olyan gyűjtés napvilágra került, melyek nyomtatásban nem jelentek meg, ám neves néprajzkutató elődünk életművének fontos eredményei. Különösen a fiatal kutatóként összegyűjtött, kézműves mesterek tudásáról szóló feljegyzései között találunk ilyen forrásokat. Bakó Ferenc családi indíttatásával magyarázható, hogy kezdettől fogva érdekelte a háziiparosok, kézműves mesterek kultúrája, hiszen édesapja kalapos mester volt. Fiatal kutatóként, 1948-50-ben a Néprajzi Múzeum Magyar Osztályán a Mesterség gyűjteménycsoport anyagát kezelte, több olyan Néprajzi Múzeum által szervezett kutatóprogramban részt vett, ahol a kézműves mesteremberek, háziiparosok tevékenységét dokumentálta.1 Ez alatt a két év alatt több kézműves műhely tárgyi anyagát is begyűjtötte, ilyenek a kiskunhalasi fésűs mester és a békési kalapos műhely eszközanyaga. Ezeket a tárgyakat a múzeum ma is őrzi. A második világháború utáni években, az népművészet és népi ipar „utolsó órájában” tevékenykedő mesterektől kigyűjtötte az egyes szakmák munkafolyamatait, a mesterek eszközkészletét, a vásározás folyamatát, füzeteiben rajzokkal illusztrálta a látottakat. Ebből a korai időszakból három jelentősebb gyűjtését ismerjük: Tiszaigar kézművességét, Rakasd ruhadarabokat előállító mestereit, és a bükki mészégetők munkáját feltáró kutatásokat. Tiszaigari kézművesek, háziiparosok kutatása Kosa László a magyar néprajztudomány történetének jelentős állomásaként jellemzi azt a tiszaigari kutatóprogramot, melyben Bakó Ferenc is részt vett: „A Budapesti Néprajzi Múzeum irányította (1950-től) a magyar néprajz addigi legnagyobb történeti és jelenkutató vizsgálatát, Tiszaigar - többségben eredetileg agrárproletárok által lakott község - kétszáz esztendős múltjának, változásainak és korabeli állapotának föltárását.”2 3 4 A témákat a kutatók felosztották egymás között, Bakó a mesterségek kutatását választotta. A Tiszaigar-kutatás eredményeiről 1950-ben a Néprajzi Múzeum kiállítást rendezett „Tiszaigar egy alföldi proletárfalu” címmel, ám a tervezett tanulmánygyűjtemény ekkor ideológiai okokból nem jelenhetett meg. Az indok: néprajzkutatók nem voltak eléggé felkészítve a marxista-leninista tudomány- elméletben. A kutatási program irányítója Kardos László volt, „aki írásában nem hallgatta el az 1950-es évek politikai túlkapásainak következményeit, a frissen földhöz juttatott parasztság elégedetlenségét, a termelőszövetkezeti mozgalom erőtlenségét és hibáit.”2 Kardos az 1956-os forradalomban való szerepvállalásáért hat év börtönbüntetést kapott. A Tiszaigar című könyv csak halála után, 1997-ben jelenhetett meg. Az összefoglaló Tiszaigar kötethez hasonlóan Bakó tiszaigari kézművességről szóló gyűjtése is csak a rendszerváltás után, 1992-ben jelent meg. (Kézművesség egy alföldi faluban 1949-1950.)* Bakó Ferenc 1949-50-ben a kutatócsoport tagjaként a barkácsolóktól kezdve az élelmiszert előállító iparosokon át a cigánykovácsokig bezárólag vizsgálta a mesteremberek életmódját, leírta, 1 BA1086-2017. 2 Kosa 2001.113. 3 Kosa 2001.113. 4 Bakó 1992. 75
