H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)

Kis magyar néprajz - Bakó Ferenc a Magyar Rádióban Összeállította: Zábrátzky Éva

15. kép Májfa, alján az üveg bor, Istenmezeje, 1966 (fotó: Bakó Ferenc - D1V F 14414.)

berek számára az újjáéledést jelképező fa mágikus erejét. Ennek eszköze, a májusfa, két formát ölthet, az egyik az egyéni, a másik a közösségi szándék és érzelem kifejezője. A két forma jelenkori elterjedése azt bizonyítja, hogy Nyugat-Európában a kollektív, keleten pedig az egyéni májfa szerepe jelentősebb, és ez utóbbi a magyarságra is vonatkozik. Ezt a tényt azonban nem annyira etnikai sajátosságokkal, mint inkább fejlődésbeli eltérésekkel lehet magyarázni.

Hazánkban tehát az általánosan ismert szerelmi májusfa mellett ritkább az a forma, amit közösség állított egy bizonyos személy, esetleg a saját maga számára. Történeti gyökerei több évszázadra nyúlnak vissza, Erdélyben a Jakab-fa elnevezés, az apostol vértanúságának emlékét őrzi. A 18. században a májfát, vagy hajnalfát templomokban állították fel, indítéka tehát a hódolat, a vallásos érzület volt. Később a szokás kiszorult a templomokból és a világi élet különböző színterein kapott helyet, mint erről a néprajzi kutatások is tudósítanak.

Észak-Magyarországon a közösségi májfaállítás elsősorban ott alakult ki, ahol a földesúr, vagy ispánja a faluban lakott és ezenkívül ott, ahonnan a lakosság szegényebb rétege summásnak, mező- gazdasági idénymunkára járt. A földbirtokosnak „május első hajnalán” állították a kastély előtt, aki

193