H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)
Kis magyar néprajz - Bakó Ferenc a Magyar Rádióban Összeállította: Zábrátzky Éva
A múlt század végén, a Mátraalján, Párádon ezt a verset szavalták: Minthogy már közelget karácsony ünnepi, Mellyel jelentetik Jézus születési, Régi szokásunkból mesterünk ezt tette, Egynéhány ostyával mostan kedvezkedne. Kívánok emellett örömet szívembül, Testi-lelki áldást a szent ünnepekre, Élhessünk tovább is számos esztendőbe, A jeles napokon friss jó egészségbe. Uccu, jó gazdaasszony! Ugorj fel a padra, Hozzál egy szál kolbászt, tedd a tányéromba, Had legyen nekőnk is karácsony napjára. Ezután átadták az ajándékot: kendőbe kötött ostyát úgy, hogy a család minden tagjának jusson, ahogyan a szövegben jelzett mesterné, azaz a kántor felesége elkészítette. Sok helyen az ostyát cérnára fűzve a mestergerendára akasztották, máshol a karácsonyi vacsora előtt elfogyasztották, de arra is van példa, hogy imakönyvbe téve három alkalommal elvitték a misére, miáltal az ostya gyógyító erejűvé vált. Amióta falun is szokás karácsonyfát állítani, díszként erre kötözték és a gyerekek akkor ették meg, amikor lebontották a fát. Az a szokás, hogy az ostyát fokhagymával kenték be és csak azután fogyasztották, sokatmondó kifejeződése a keresztény és pogány vallási elemek keveredésének. Az ajándékot a háziasszony viszonozza ügy, hogy a tányérra gyümölcsöt, húsfélét vagy terményt tesz a kántor számára. Az ostyahordás az utóbbi száz év során a néprajzi leírások szerint elsősorban a Felföldön volt elterjedve, de egy Somogy megyei faluban is leírták. A szokást az egyház már a 18. század közepén tiltani kezdte, ezért a legtöbb falu népe már elhagyta. Egészen kivételes eset a Heves megyei Bükkszéké, ahol az ostyahordás még a közelmúltban is élő gyakorlat volt. (1985) A szerelmi ajándék és legújabb formái a Felföldön A házasságkötés előkészítésében, az ismerkedés, udvarlás különböző fázisaiban, mindig nagy szerepe volt az ajándéknak. A hagyományos paraszti életrend szabályai előírták, hogy a serdűlő fiú milyen formák között kezdheti meg a lányok látogatását. Keresztapát választhatott, aki tanácsokkal látta el, hogyan viselkedjék a lányok társaságában. Kedd, csütörtök, szombat és vasárnap este volt ennek az ideje, más napokon, de különösen pénteken tilalmas volt a látogatás, és ha mégis elment a legény, fokhagymát tettek a zsebébe. A magyar néphit ugyanis a rontás elhárításának egyik eszközét látta a fokhagymában. Napjainkban is megvan a „házakhoz járás” szokása, de a régi tilalmas napok elvesztették jelentőségüket. Az udvarlás kezdeti stádiumában még nem szokás ajándékozni, csak legújabban kap édességet, virágot a lány. Az ismerkedésnek, az ajándékozásnak azok a hagyományos alkalmai, mint a fonóesték, csaknem teljesen elmaradtak, bár a diszkó részben átvette szerepüket. A legfontosabb alkalmak ma is, mint régen a bálok, főként a farsangi bál, és a helybeli búcsú. Szokás szerint az első jelentősebb ajándékot a legény kapta szeretőjétől: kendőket és bokrétákat, ezeket a bálban viselte, ezzel szemben viszont a legény kifizette a lány belépődíját és felültette a búcsúban a körhintára, a „sergőre”. A fiatal pár eddig titokban tartott kapcsolata így leplezet191
