H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)
Petercsák Tivadar: Az egri Cifra-sánc negyed fertálymesteri botja
Petercsák Tivadar AZ EGRI CIFRA-SÁNC NEGYED FERTÁLYMESTERI BOTJA Az Agria előző kötetében számolt be Bujdosná Pap Györgyi muzeológus a történeti tárgyi gyűjtemény gyarapodásáról, és bemutatta a Felnémeti negyed 1924-ben készült díszes fertálymesteri botját.1 A Dobó István Vármúzeum számos fertálymesteri jelképpel, tablóval és dokumentummal rendelkezik, amelyek múzeumba kerülésében elévülhetetlen érdemei voltak Bakó Ferenc néprajz- kutatónak, a múzeum egykori igazgatójának.2 A születésének centenáriumán rendezett konferencia előadásai mellett érdemes bemutatni egy - a közelmúltban előkerült, magántulajdonban lévő, de jelenleg a Servita Udvarházban rendezett állandó fertálymesteri kiállításban látható - újabb tárgyi emléket, a Cifra-Sánc városrész díszes fertálymesteri botját. Szellemi kulturális örökségünk és a hagyományőrzés egyedülálló eleme az egri fertálymesterség. 1996-tól minden év február 9-éhez, Szent Apollónia napjához közeli szombaton fertálymestereket avatnak Egerben, amikor a városrészenként egy-egy fő, összesen 16 újonnan megválasztott férfi tesz esküt a város polgármestere előtt a több évszázados hagyomány folytatására. A fekete posztóból készült százráncú köpenyben, fejükön süveggel, kezükben pedig a szalagos fertálymesteri bottal megjelenő, és egy-egy városrészt képviselő személyek immár két évtizede ismét ott vannak a város közéleti eseményein, egyházi szertartásain, őrzik negyedük értékeit, segítik a rászorulókat. A magyarországi települések bizonyos önállósággal rendelkező részei voltak a tizedek, utcák, járások és fertályok, amelyek élén a magyar lakosságú városokban a választott tizedesek, utcakapitányok, kapitányok, a német ajkú településeken pedig afertálymesterek álltak. Ők voltak az összekötők a városi hatóság és a lokális társadalom között. A 16. századtól a 19. század közepéig a tizedesek, fertálymesterek hivatali jogkörrel rendelkeztek, tájékoztatták a lakosságot az országos és helyi rendeletekről, segítettek a körzet lakóinak összeírásában, az adók beszedésében, szervezték a közmunkákat. Komoly szerepük volt városrészük közrendjének fenntartásában, a tűzvédelem biztosításában. Néhány helyen a közös vagyon kezelése, megóvása és hasznosítása is a feladatuk volt. A 19. század közepén a polgári közigazgatás megszűntette ezeket a népi önkormányzati tisztségeket, s az ő korábbi feladataikat a városi tisztviselők és alkalmazottak látták el. A mai Magyarország területén a fertálymesterség egyedül Egerben élte meg a 20. századot. A városi képviselőtestület 1883-ban - a jogi szakosztály javaslatával szemben - nem szüntette meg a tisztséget. Ezt a döntést bizonyára a hagyományőrzés motiválhatta, bár még a 20. század elejéig voltak konkrét feladataik, főként kézbesítői munkákat láttak el. A város tehetősebb polgárai és a földművesek felismerték, hogy az intézmény a társasági élet és kapcsolattartás fóruma lehet. Erre jó alkalmat biztosítottak a hivatalt letevő és az új fertálymester által az avatáshoz kapcsolódóan a kiérdemesültek részére adott lakomák. A 20. században már nem írta elő a város a feladataikat, hanem tisztes társadalmi tevékenységként negyedeik szószólói voltak, segítették a szegényeket, gondot viseltek a helyi értékekre. A tisztség presztízse a század első felében érte el a csúcspontját, amikor magas rangú főpapok, megyei és városi tisztségviselők, értelmiségiek is nagy megtiszteltetésnek vették, ha fertálymesterek lehettek. A 18-19. században nem volt egységes fertálymesteri testület, hanem az egyes negyedek szerint 12 jól elkülönülő csoport létezett, amelyhez a még élő összes negyedmester tartozott. Ilyen keretek 1 Bujdosné Pap 2017.193-199. 2 Ezek a fontos múzeumi források képezték a 2014-ben megjelent könyv alapját. Petercsák 2014b. 99
