H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)

Pataki Katalin: A feloszlatott koldulórendi kolostorok berendezésének újraelosztása II. József idején.A hatvani kapucinus kolostor javainak sorsa

jelentős mennyiségű fehér kerámiát - húsz edényt, két régi levesestálat és 48 tányért - is lajstrom­ba vettek, amelyekről azonban azt is megjegyezték, hogy mind különféle készletekből valók és sérültek, ami arra utal, hogy ezeket is alamizsnaként kaphatták. A ritkább vagy szebb tárgyaknál- így például négy metszett üvegpohámál - azt is megjegyezték az összeírok, hogy azokat csak vendégek használták, a szerzetesek mindennapi poharai, korsói egyszerűbb darabok voltak.82 A vendégek számára fenntartott szobák fűtöttek voltak, és szerény berendezésük is vala­mivel komfortosabb volt a szerzetesi celláknál.83 Az ezekben található matracokat, párnákat, székeket és foteleket a budai ésbesnyői kolostornak juttatta a provinciális.84 A kolostor eme­leti folyosóján lévő órát Budára, a refektóriumét Besnyőre kérték a házfőnökök.85 A betegszobában csupán egy széket, egy írópultot, két ágykeretet és egy használhatatlan gyapjúmatracot találtak a feloszlatáskor, így kétséges, hogy ez az infirmárium és a hozzá tarto­zó, néhány ládával és egy szerény oltárral felszerelt kis kápolna használatban volt-e egyáltalán.86 Felszereléséről nem is tettek külön említést az osztozkodáskor. A kolostor gazdasági épületei között volt egy pékműhely, amelyet az osztozkodáskor szintén nem vettek figyelembe. A templom berendezéséből a tabemákulum és a sekrestye apróbb tárgyait - tömjéntar­tót, kéztörlőt, ostyasütővasat - Budára irányította a provinciális. A templomban öt misszálét és hat gyászmise könyvet írtak össze, amelyeket Budának, Besnyőnek és Tatának szánt a tartományfőnök.87 88 A templom lenvászon (Leinwand) textíliái között 32 miseinget (alba), 40 vállkendőt (hu­merale), 17 karinget (Chorrock), 22 oltárterítőt (Altartücher)&s, 70 miseabroszt (corporale), 80 kehelykendőt (purificatorium),89 6 kis kéztörlő kendőt (klemen Handtüchel in der Sakris- tey), 10 lavabo kendőcskét (Opferkandltücher),90 7 cingulumot és 4kehelyfedőt (palla) írtak össze.91 A provinciális tervezetében, mely négy kolostor - Tokaj, Buda, Tata, Máriabesnyő- számára juttatott textíliákat, a leltárkönyvhöz képest kisebb eltérések találhatóak: albából a leltári mennyiségnél hárommal többet, karingből ugyanennyivel kevesebbet osztott el.92 kérvényei teljesen egybeestek a provinciális tervezetében leírtakkal. MNLOLC 72 1787/1788F173. p. 19,20,21,22. 82 MNL OL C 103 - kapucinus kolostorok - Hatvan - Inventur 6. 83 MNL OL T 62 N. 1195/5, MNL OL C 103 - kapucinus kolostorok - Hatvan - Inventur 6. 84 MNLOLC721787F539.pl. 85 MNL OLC72 1787/1788 F 173. p. 20,21. 86 MNL OL C 103 - kapucinus kolostorok - Hatvan - Inventur 6. 87 A kérvényekben csak a besnyői és a tatai házfőnök említ misekönyveket. MNL OL C 72 1787 F 173. p. 19, 20, 21,F539.p. 1. 88 A provinciális tervezetében az oltárterítők megnevezése tobalia. 89 Az inventárium és a provinciális jegyzéke is a latin elnevezésből származó Purifikatorien terminust használja, ezzel is jelezve, hogy tisztítókendőként szolgált az áldozat bemutatása után. Nem tévesztendő össze a kelyhet a konszekráció előtt fedő, díszes, általában a miseruha színével és anyagával harmonizáló kehelyvélummal, melyre az említett források konzekvensen a Kelchtuch szót használták, és a miseruha tartozékaként kezelték. Vo. Braun 2012.242-246. 90 A feloszlatási leltárban szereplő Opferkandltücher valószínűleg a liturgia során, a felajánlás után és a konszekráció előtt történő, imával kísért kézmosáskor volt használatos, és azt a célt szolgálta, hogy a pap tiszta kézzel érjen az oltáriszentséghez. Elnevezése valószínűleg arra utal, hogy a bort és vizet tartalmazó misekancsók (ampolna, Meßkännchen) tetejére helyezve készítették elő, és az ujjakról lecsorgó vizet a kancsó alatti tálca fogta fel. A provinciális jegyzékében a kézmosáshoz használt kendőként (Lavabo Túcheí) jelenik meg. A pap mise előtti és utáni kézmosásakor használt textíliákat megkülönböztették a liturgia során használtaktól, és a „sekrestye kis kéztörlő kendőiként” (kleine Handtüchel in der Sakristey) vették őket lajstromba. A Lavabotuch és Sakristeihandtuch közötti különbségről lásd bővebben: Braun 1912.260-262. 91 MNL OL C 103 - kapucinus kolostorok - Hatvan - Ausweis Nro 8. Aller in der Kirchen der den 4“" April 787 aufgehobenen Kapuziner Kloster zu Hatvan in Hevesser Komitat Vorgefundenen Kirchen Aparamenten und Requisiten. 92 A miseing és a karing hasonló, lenvászonból készült, ujjas, tunikaszerű, általában a miseruha alatt viselt ruhadarabok 383

Next

/
Oldalképek
Tartalom