H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Monok István: Paracelsus és a tokaji bor. Néprajzzá váló filológiai tévedés
megjelent, a műben előforduló kifejezések, személy-, és helynevekkönnyűszenel ellenőrizhetőek.8 Zelenák István idézési módjából világosan látszik, hogy nem ismeri a tudományos közlés alapvető szabályait, és az is, hogy nem tud németül. Az idézett szövegrészt, a - hibás - hivatkozással együtt Szathmáry László könyvéből vette, amelyre - előbb, oldalszám megjelölése nélkül - hivatkozik is.9 Szathmáry, máig alapvető összefoglaló művében, „Külföldi alkémisták Magyarországon" címmel írt egy fejezetet, ebben, az idézett hibákkal hivatkozik az 1771-ben megjelent könyvre. Nem tudom eldönteni, hogy Magyary-Kossa miként érthette félre Der Hermetische Nord-Stern című antológia szerzőségét, vagy Szathmáry könyve hívta fel erre a kiadványra a figyelmét, és már eleve úgy vette kézbe, mint amelyik Paracelsus műve lenne.10 Mert a félreértés fonása valóban ez a könyv volt: Der Hermetische Nord-Stern, oder getreuer Unterricht und Anweisung, wie zu der Hermetischen Meisterschaft zu gelangen, nebst gutherziger Warnung und Ermahnung, wie sich vor- hero jedermann wohl zu prüfen habe, ehe er sich unterstehe, dieser so grossen und geheimen Wissenschaft zu unterwerfen (...) heraus gegeben von J. J. E Sac. Caes. Reg. M. C. A. Liebhaber des grossen Geheimnuß und wahren Weißheit, nebst einem Anhang, handlend von der ewigen Weißheit oder Magia, und sechs Tractätlein Philippi Aureoli Theophrasti Bombast ab Hochenheim. I. Psalterium Chymicum seu Manuale Paracelsi (...) Frankfurt -Leipzig- [Wien], Krausischer Buchladen, 1771 (Nyomdász: Johann Paul Krauß), [4] fol., 296 oldal; 8. A kötet összesen nyolc művet tartalmaz, amelyből - amint a címlapról kiderül, hat kisebb, Paracelsusnak tulajdonított traktátus olvasható a függelékben. A művet nem Paracelsus, hanem egy „Anonymus”, vagyis magát megnevezni nem akaró személy írta. Az ugyancsak ismeretlen sajtó alá rendező (J.J.F.) az előszóban (Vorrede des Herausgebers) úgy fogalmaz, hogy „dieser Autor”, akinek a könyvét most kiadja, felkeltette az érdeklődését, és „zu besserer Verständniß desAutoris közli még Paracelsus írásait is, vagyis azért, hogy jobban megérthessük az alapvető hermetikus igazságokat, az ismeretlent és Paracelsust ajánlja együtt olvasni. A 61-81. oldalon az anonym írásának az 5. fejezete olvasható: „Von der Materia Prima, oder eigentlich Secunda, mit welcher der Künstler das Werk anfanget". A 63. oldalon valóban ott találjuk a hegyaljai történetet az arany venyigéről. Ismét hangsúlyozzuk azonban, ezt nem Paracelsus írta. Egy filológiai figyelmetlenség tehát elindította a hamis ismeretetek a maga útján. A neki hívő szakírók, lelkes helytörténészek, a legjobb szándékkal, és természetes köszönettel fordultak Paracelsus felé. Számomra meglepő persze, hogy senkinek nem tűnt fel, Paracelsusnak nincsen ilyen munkája, és ha lett volna is, miért egy nagyon késői, 1771 -es kiadásra kell hivatkoznia a kutatónak. A hálás utókor megbecsülése mindazonáltal nem érdemtelennek jutott, hiszen ki vitatná Paracelsus gondolkodástörténeti nagyságát. A róla elnevezett intézmény, az emléktábla, a szobor, olyanok figyelmét is felkelti a távoli tudós iránt,aki soha nem találkozott volna nevével. Az emléktábla és a szobor ráadásul arra is inti a mai embert, hogy meg kell becsülni mindazokat, akik hazánk hírét (akár jó, akár rossz hírét) keltik. Fontos, hogy ne csak mi lássuk eredményeinket, értékeinket belülről, a külső szem ítélete mindenkor mérlegelendő. 8 Bianchi 1988. 9 „Szathmáry László: Magyar alkémisták. Budapest, 1928.” 10 Magyary-Kossa 1929. (reprint: 1994) 226-229.; Szathmáry 1928.312-335. (Paracelsusról: 314-319, az arany venyigéről: 316.); Szathmáry 1986. 364—387. ebben Paracelsusról: 366-371, a hegyaljai látogatásról: 368-369. Puder 1942. csak Szathmáryt ismerte. A hibás hivatkozás forrása mindenképpen Magyary-Kossa 1929, hiszen az általa hivatkozott irodalomban Paracelsusnak ez a szöveghelye nem fordul elő. Vö. Schwartz 1890. 78
