H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)

Barna Béla: Az Egri Újság (1894-1919) sajtótörténeti elemzése

hogy az általa előadottak javarészt tévesek - ráadásul még szarkasztikusán csipkelődik is, hogy „nem mindenkit áldott meg a sors Kossuth-féle emlékező tehetséggel”.12

Czeiler a lap alapítását a következőképpen írja le: „1860-ban az az eszmém támadt, hogy Egerben heti lapot indítok, mely felkarolja a Magyarország s megyénk érdekeit: bármily küzdelmek árán életképes lesz, s a mellett, hogy szükséget fog pótolni, évek után anyagi áldozataim megtérülnek. El is mentem Tiboldt úrhoz, a megyefőnökhöz. Előadtam szándékomat, mire ő ezt felelte: Machen Sie ein Gutachtung darüber geben Afolyamodványt beadtam, s ezt a főnök úr (a hevesmegyei levéltárban 5632 60főnöki szám alatt őrzött iratok tanúságaként) felküldte Budára. Onnan leírtak, hogy mutassam be alapformáját, beosztását, irányát. Meg is tettem. Tán több idő telt el háromnegyed évnél, mikor végre valahára nagy fáradságok és kitartásom után kezemben volt az engedély. Ekkor azt kérdé tőlem Tiboldt: Haben Sie schon einen Redacteuren? Mikor tagadólagválaszoltam, Montedegói Albert Ferenczet ajánlotta. Beléegyeztem. Nyomban elküldött Albertért. Mégis kötöttük a szerződést, melynek értelmében Montedegói szerkeszti a lapot évi 500frt tiszteletdíjért,13 mely összeget előleges havi részletekben fizetem. Meg is adtam pontosan. Ily sok nehéz vajúdás után (melynek részletes leírása sok teret foglalna el) jelent meg (hajói tudom) 1860. szeptember l-jén az Egri Értesítő 1-ső száma, melyben szerkesztőkép Montedegói Albert Ferencz, kiadólaptulajdonosként én vagyok feltüntetve. Nem való tehát, hogy (az egyébként igen tisztelt és becsült) Albert Ferencz, Pázmán és V.K.L. urakbanfogamzott meg az eszme az Egri Értesítő megindítása iránt, hanem én bennem, s Montedegóit én kértem fel szerkesztőnek. S nem is a 'lelkes Tóth István úrban akadt kiadójuk’, hanem a lapot én alapítottam, én adtam ki és én akadtam az említett urakban szerkesztőre s derék munkatársakra. A ki nem röstelli a fáradságot, nézzen utána a megyei levéltárban az idézett számú iratoknál, és vessen egy pillantást az Egri Értesítő első számaira, s megbizonyosodik, hogy úgy igaz a dolog, a hogy én elmondtam. Alap 30 előfizetővel indult meg. Lehet, hogy szellemileg támogatták a lapot az akkori érsek, káptalan s a czikkíró által meg is nevezett három kanonok úr ő nagyságaik (bár ehhez is kétség fér) de, hogy anyagilag nem támogatták, annak következményeit keserűen tapasztalnom kellett. Hirdettem a vidéki lapokban. Küldtem a számokat potyára, de hiába! 1861. újévkor még csak 100 előfizetőnk volt. Különben a cikkíró úr ezt nagyon jól tudta annak idején. Sőt tavaly, mikor Visontán felkerestem, még emlékezett rája. De úgy látszik, az öregséggel hanyatlik a lelkesedés, s hogy fogy az emlékezet. Hisz akkoriban odajött hozzám; kért, hogy igtassam a lap homlokzatára, hogy az a hevesmegyei gazdasági egylet közlönye, ő majd ír a lapba s szerez előfizetőket. Szerzett is, az egylet akkori titkárával Fehérrel

12 „Tekintetes szerkesztőség! Az „Eger" ez évi január S-ikén kelt 1-ső számában „Az „Eger" történetéhez" cím alatt vezércikket közöl Visontai K. L-tól. A cikk kiszinezése hangulatos, s olvasásakor eszembe jutottak azon idők emlékei, a sok gond, búbánat, keserűség, anyagi áldozatok, a melyekbe nékem az „Eger” megalapítása került. Nem szólottám volna a dologhoz, ha jó ismerőseim nem figyelmeztetnek rá, hogy VK.L. nem híven írta le a tényeket. Nem sajnáltam a fáradságot, elolvastam. Elát nagy megütközésemre tapasztalom, hogy az abban érdemileg előadottak java része téves. Aztán sok kimaradt a sorok közül. De öregszünk, s nem mindenkit áldott mega sors Kossuth-féle emlékező tehetséggel. A cikk íróját éppen nem. A mostani szerkesztő meg egész jó hiszemmel közölte. Megesik ez máskor is, máson is. Azonban a tekintetes szerkesztő úr engedelmével e helyütt igazítom helyre az „Eger”-ben saját történetéről közölteket. S ez eljárásom nem is visszás azok szemében, a kik érdeklődnek egy helybeli, immár 25 éve fennálló lap keletkezte iránt."- Czeisler Cserő Lajos visszaemlékezése az Eger és Vidéke 1886. január 31-i számában.

13 A szerkesztők és az újságírók fizetsége a lapok gazdasági nehézségeitől függetlenül emelkedett az 1850-es évtized folyamán, pedig kiindulási mértéke sem volt kedvezőtlen. Összehasonlításul: az 1857. évi hivatalnoki átlagfizetésnek mintegy két-két és félszeresét kereste egy lapszerkesztő, a kormányzat által dotáltak pedig ennek akár kétszeresét is megkaphatták. Összegszerűen a szerkesztők évi 1500-2000 forintot kaptak a kiadótól; a cikkek honoráriuma 5 forintot tett ki, az évtized közepétől a nevesebbek és az iránycikkek írói 6 forintot kaptak. A külföldi levelezőket havi 40-50 forinttal, a belső munkatársakat 40-50 forinttal honorálták. A főmunkatársak és az évtized két legmegbecsültebb publicistája, Fáik Miksa és Kecskeméthy Aurél havi 100 forintot, 1858 után 125-150 forintot kapott, ami már megközelítette a szerkesztői fizetést. Kókay-Buzinkay-Murányi 1994.113.

494