H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Sz. KirályJúlia: Gárdonyi utolsó levelei
Régi folyóiratokkal fütögette, melengette szobáját, esténkint egyedüli világítója a holdvilág és az egri csillagok milliói üvegtetős ablakán keresztül. Sötétben pipázgatta végig értékes estéit. A városban villany nem égett. Csak a drótok meg üvegkörték j élezték, hogy a kultúra fénye Egert sem kerülte el a jó időben. Porzsolt azért látogatta meg, hogy a Pesti Hírlap karácsonyfájára irodalmi díszt keressen. Kapott. A lap élére, első oldalára illőt. Karácson-est 1919-ben. Ez volt a cikk címe. Légrádyék a lap élére illesztették. Vezércikknek. S amikor e cikk fényes gondolataival végiglobogott a szomorúságba borult országon, senki se vélte, hogy Gárdonyi Géza boldogsága e napon rég nem élvezett karácsonyesti öröm. Nem várt öröm. Légrádyék egy vagon aprított fát és két hatalmas láda gyertyát íróihonoráltak a vezércikk szerzőjének, hogy szobáját megmelegítsék s fényt gyújtsanak az íróasztalán. És mintha ez a gyertyafény írótolla dicsősége utolsó lobbanása lett volna. A kezdő tanító sötét szobájától az egri tuszkulánum sötét szobájáig, a nem közölhető’ Halottak napján című versétől a Pesti Hírlap vezércikkéig egy magyar író élete futott le a múltba, a küzdés szenvedésével és az elismerés fényének kigyúlásával. Gárdonyi a szerény munkás, dolgos kezének elhárító mozdulatával szerette volna Légrádyék érdemtelen ajándékát nem elfogadni. Nem tehette. Helyzete, sínylődő sorsa kényszerítette, hogy érte nyúljon. Örömmel. Hálával. S hogy a szíves gondoskodást méltóbban kiérdemelje, még egy vezércikket írt, húsvétra, feltámadásra.”2 Ezt a cikket Légrádyék nem nyomtaták ki. A cikket teljes terjedelmében először Az élő Gárdonyi című könyvben közölte Gárdonyi József3 Torday Ányos hasonlóan vélekedett Gárdonyiról, 1935-ben írta róla a következőket: „Életének sok fordulója homályban marad. Őmaga akarta így. Takarta, rejtegette lelkét-testét.”4 A Gárdonyi Emlékév fontos szakmai eredménye, hogy a kincset érő gyűjteményt a Dobó István Vármúzeum megvásárolta. Korábban már született - a Gárdonyi-gyűjteményt alapul véve - az író utolsó éveit bemutató tanulmány.5 Ezúttal a levelek teljes szövegét közlöm és összevetem néhány más, erről az időszakról szóló információval, így adva teljesebb képet az író utolsó éveinek történéseiről. A levelek döntő többségét a Légrády testvéreknek írta Gárdonyi. A velük való kapcsolatáról Gárdonyi fia, József így ír: „1917. szeptember 5. »Levél Légrádynak: nem vállalom a kötöttséget.« Mi volt ez a kötöttség? Gárdonyi nem dolgozhatott más napilapnak, mint a Pesti Hírlapnak Amúgy sem dolgozott volna. De hogy kötelezve volt, kényelmedenül hatott rá. Légrádyékkal mindig megértették egymást. Ha több honoráriumot kért, megkapta. Ha aranylap kellett, úgy fizettek. Ha zürichi jegyzés, azt is állták. Ha kanadai dollár, - az is rendben. Mire való volt hát Gárdonyinak a szabadulás? Hogy ne kérhessenek tőle cikket. E sok szíves jóindulatra nem mondhatta azt: most nincs. Majd máskor. Viszont egy terjedelmes lendületű regény motoszkált az agyában. Legalább egy esztendő zavartalan ideje szükséges hozzá, hogy elkészüljön vele. Egy kis levegőzés, de csak olyan rövidre szabott, ami alatt a molyok nem rohannak neki az íróasztala zöld posztójának. Aztán hozzáfoghat újból a kedve szerint mért ütemben a betűvetésnek. De Légrádyék túljártak a gondolkodásán. Gárdonyi 1917. szeptember 12-én olyan választ kapott, amit magyar író még nem igen ért meg. 2 Gárdonyí 2008.516. 3 Ua 517-518 4 Torday 1935.3. 5 Király 1998.401-421. 264
