H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Zábrátzky Éva: Ládák a palóc lakodalmi szokásokban
Zábrátzky Éva LÁDÁK A PALÓC LAKODALMI SZOKÁSOKBAN 2014 tavaszán, Rozsnyón indult vándordíjára a Dobó István Vármúzeum néprajos muzeológusai által megrendezett „Kocsira ládám, hegyibe párnám...” Ácsolt és festett ládák a Palóc- földről című kiállítás.* 1 Azóta összesen hét helyszínen ismerhette meg a nagyközönség ennek az ősi bútordarabnak a palóc területekhez köthető történetét (Heves, Eger, Mezőkövesd, Tiszavasvári, Szolnok, Kézdivásárhely). A kiállítás egyik része a ládák népszokásokhoz köthető szerepét elemzi. A díszes ácsolt ládák és a tulipános festett ládák elsősorban a menyasszonyi kelengye számára készültek, a házasságkötés egyik jelképének számítottak a 20. század elejéig. Elnevezésükben is gyakran használják a menyasszonyi láda kifejezést. Az, aki egykoron ácsolt vagy festett ládát rendelt, vagy vásárolt, elsősorban lánya lakodalmára időzítette ezt, hiszen a faluközösség felé reprezentatív szerepe volt ezeknek a bútorféléknek. Ez adott okot arra, hogy egy országosan elterjedt, ágyvitelhez kötődő népdalt választottuk a kiállítás címének, és arra, hogy a lakodalom témakörét is megjelenítsük. A kelengye Általánosan elmondható, hogy házasságkötés után az új menyecskék költöztek a férjük otthonába, a férjhez megy kifejezés is nagyon jól érzékelteti ezt a jogszokást. Ritka és meglehetősen alárendelt szerepet jelentett az, ha egy férfi vőnek ment. A lányokat a családjuk köteles volt társadalmi helyzetüknek megfelelően kiházasítani. A magyarországi szokásjog szerint a férjhez menő lányok csupán ingóságokat vittek magukkal a házasságba, a Palócföldön ez a rend csak a 20. században változott meg, amikor már földet is kaphattak a családi vagyonból. A kiházasítás eredetileg meglehetősen szerény volt, jószágokkal gazdagította férje háztartását a menyecske, valamint saját és leendő családja szükségleteit szolgáló kelengyéjét vitte magával. A kelengye a kiházasításkor átadott hozomány része volt, bútorok, háztartási eszközök, viseleti darabok, lakástextíliák tartoztak bele. A falvak társadalma elvárta, hogy a házasságkötés idejére a lányok számára a család biztosítsa a megfelelő mennyiségű és minőségű ingóságot.2 3 Sávoly Lajos 1846-ban megjelent, az egriek házassági szokásairól szóló művében arról írt, hogy a lány akkor mehetett férjhez, ha „ködmöne, elegendő ágyneműje s a szükséges öltözete meg vagyon, mit a szolgáló osztály csak néhány évek alatt érhet elP Egy népi mondás így fejezte ki az íratlan szabályt: „Házasodó legénynek gőbje, gulyája, férjhez menő lánynak ládaruhája!" A ruhák, lakástextilek tárolására használt ládák, majd egyéb bútorok a kelengye legértékesebb darabjai voltak, ezeket általában vásárokon szerezték be, vagy a készítőknél rendelték meg. * A tanulmány megjelenését az EFOP-3.6.1 -16-2016-00001 „Kutatási kapacitások és szolgáltatások komplex fejlesztése az Eszterházy Károly Egyetemen'' című projekt támogatta. 1 A kiállítás kurátorai: Császi Irén, Veres Gábor, Zábrátzky Éva. 2 TArkAny-Szűcs 2003.346. 3 SAvoly 1846.21. 201
