H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Köszöntők: Bodó Sándor, Berecz Mátyás, PapJózsef, S. Lackovits Emőke
Kedves Tivadar! „Mindennek megszabott ideje van, Megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. (Préd. 3; 1-2.) Jó barátként, hajdani évfolyam- és csoporttársként küldöm köszöntő soraimat évtizedet lezáró és új évtizedet kezdő születésnapodra. Egy kertai köszöntő jutott eszembe az évfordulóra gondolva: „Kedves Jó Barátom! Születésnapjára Az ég csillagát raknám homlokára. De azt nem tehetem. Azt kívánom tehát, Teljes egészségben éljen sokáig hát!” Valójában be is rekeszthetném gondolataimat, ámde azt mégsem tehetem. Hangsúlyozva a fenti sorokat, folytatom: visszatekintek az egyetemi esztendőkre, felvillantva mindazt, ami változatlan maradt a Te személyiségedben. Minden születésnap a múló időre emlékeztet mindnyájunkat, ami egyszerre profán, mérhető, ugyanakkor mégis olyan ünnepi alkalom, ami egyszeri és megismételhetetlen, Kairosz, szent idő, amely igazán az egyén sajátja. Ezek a jeles alkalmak megállásra és visz- szatekintésre késztetnek ünnepeltet és ünneplőt. Minél előbbre haladunk esztendeinkkel, annál inkább számvetésre ösztönöznek évfordulóink. Számvetést a kapott tálentumokkal való gazdálkodásról, az elvégzendő feladatokról, a megvalósított tervekről. Ezt, ahogy Téged megismertelek és ismerlek, elvégzed, tudom, vagy részben már el is végezted. Szakmai tevékenységed értékelését megteszik az arra hívatottak, felkértek. A többi ünneplő pedig hadd emlékezzék az eltelt évtizedek élményeire, munkáira, sikereire. A közös élmények döntően az egyetemi esztendőkhöz kapcsolódnak. Itt megtapasztalhattuk mindnyájan, akik Veled baráti kapcsolatban voltunk, hogy az évfolyam egyik legmegbízhatóbb, legbecsületesebb hallgatója vagy, aki csak olyat ígér, amit teljesíteni tud. Te voltál azon egyetemi polgárok egyike, aki nagyon komolyan vetted a tanulmányokat, hiszen nem csupán Magadat, hanem a Téged útra bocsátó kisebb-nagyobb közösséget egyaránt képviselted. Tőled távol állt a könnyelmű életvitel, mindig maradéktalanul teljesítetted a feladatokat. Emlékszem, azok az évfolyamtársaink, akikkel együtt katonáskodtál mint előfelvételis hallgató, azt mondták, hogy a laktanyában, amikor szabad időtök volt, Te az ágy tetejére ülve mindig olvastál. Neked ez jelentette a szabadságot, amivel kitűntél az átlagból. A tanulást, a vizsgákat, a szemináriumi feladatokat nem hanyagoltad, nem könnyelműsködted el. Mint bölcsészeknek, sok kötelező olvasmányunk volt, mind néprajzból, mind történelemből. Nagyon megkönnyítette a helyzetet, hogy a kötelező olvasmányokat megosztottuk: felét Te, felét én olvastam el, amit gondosan kijegyzeteltünk mindketten, olyan alapossággal, mintha valameny- nyit elolvastuk volna. Megbízható munkánkból más évfolyamtársaink is tanulhattak. Többen számítottak ránk, vizsgákra készülve. Ugyanez mondható el az egyetemi előadások jegyzeteléséről. Amit elvállaltál, azt mindig teljesítetted. Másik kedves élményem, hogy testvérekként kísértük el egymást ösztöndíj után komolyabb vásárlásainkra (ruha, cipő), segíteni a választást, a döntést, ami biztonságot jelentett mindkettőnknek. Sorjáznak előttem a néprajzi és a történelem szemináriumok, a gyűjtési beszámolók, a sok-sok vizsga, szakestek a Néprajzi Intézetben, ahogy a Tanszéket neveztük, a vidám kirándulások, majd a végzett néprajzosok találkozója, amelynek néhányszor szervezői lehettünk, azután az államvizsgát követően a csomaghordások időszaka. 17
