Bujdosné Pap Györgyi (szerk.): Agria 49. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2016)
Patay Pál: Régészkedtem Heves megyében is
aszerint, hogy ki volt a miniszter - azt az utasítást kaptam, szálljak ki a Heves megyei Tarnabodra. Egy odavalósi régészhallgató egyetemista, Kalicz Nándor (ma Európa-szerte ismert régész veterán) jelentette, hogy egy szántón a traktor ekéje cserepeket vetett fel. Egerben nincs régész; tekintsem meg a lelőhelyet, és ha szükséges, végezzek leletmentést. Kalicz is el fog kísérni. A szántásban javarézkori (bodrogkeresztúri kultúra) cserepeket találtunk. Végeztünk is egy egynapos próbaásatást. Fel is tártunk egy hulladékgödröt; tehát a lelőhelyen egykor egy telep állt, de más telepjelenségre, házak nyomára nem találtunk. Idővel Kalicz be is számolt az ásatásról.1 Ez volt az első eset, hogy javarézkori telep nyoma került napfényre. Azonban ekkor szembesültem a Csörsz-árokkal is. Tarnabodra autóbusz csak naponta egyszer, mégpedig este közlekedett, így Kál-Kápolna vasútállomásról gyalog indultunk útnak. Kalicz, ismerve a szülőföldjét, a legrövidebb gyalogösvényen vezetett a kb. 7 km-re fekvő Bodra. A Tama rétjét átszelve egy töltést láttam magunk előtt, amely keresztezte az utunkat. Tudtam, hogy ott vasút nincs, megkérdeztem Nándort, mi az? — A Csörsz-árka! - mondta a világ legtermészetesebb hangján, mintha mindenkinek tudni kellene, mi a Csörsz-árka. Emlékeztem arra, hogy valamelyik elemi iskolai olvasókönyvemben volt egy elbeszélés, egy monda, mely szerint réges-régen a Tiszántúlon uralkodó Csörsz király csak akkor nyerhette el a Dunántúlon lakó menyasszonyát, ha hajón szállítja haza. Kihajtotta tehát a népét és ásatni kezdett egy csatornát a Tisza és a Duna között. Csörsz azonban meghalt, a nép szétszéledt, a csatorna pedig befejezetlen maradt. Arra is emlékeztem, hogy a jó öreg Gvadányi szerint Zajtai uram, a peleskei nótárius lovon ment fel Pestre, Poroszlónál átkelve a Tiszán, éjjel a sötétben nem vette észre az árkot, és lovastól belefordult abba. Keresztezve a sáncot - mert egy árok és annak déli oldalán a belőle kitermelt földből emelt töltés alkotja a Csörsz-árkát -, döbbenten láttam, hogy a valóságban egy egykori hatalmas emberi alkotásról van szó, amelynek az eredete ismeretlen, évszázadok homályába vész. Felismertem, hogy ennek a kutatása a régészet feladatát képezi, amely azonban ezt indokolatlanul elhanyagolta. Szorgalmazni is kezdtem a szakkörökben ennek a megindítását; a 23. órában vagyunk e téren, mert a nagyüzemű mezőgazdaság következtében a sánc előbb-utóbb el fog pusztulni, ott is, ahol most még jól felismerhető. Erről azonban alább. Az egri Lyceumba gyakran juttattak az idők folyamán különböző helyeken napfényre került leleteket, régiségeket. Létre is jött ott egy régiséggyűjtemény, anélkül azonban, hogy az a második világháborúig mint céltudatos tudományos intézmény, 1 KALICZ Nándor 1996. 3-19. 140