Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)

Lázár Katalin: A hagyományos játékok szerepe napjainkban

Melyiket választod, a tulipánt vagy a rózsát? Amelyiket választja, azzal megy ki mesterséget gondolni, a másik pedig beül a többiek közé. Ezt a játékot a 20. század végén, 21. század elején is kitalálták Activity címmel. A kitalálók ezúttal nem a gyerekek voltak, és a játék nem is nekik szólt; szórakoztató show-műsor lett belőle felnőtteknek, sőt sztároknak, hogy a TV- műsorokat gazdagítsák vele. Mindössze annyi újdonság volt benne, hogy a kitalálandót nem mindig mutogatni kellett volt, amikor lerajzolták vagy szóban körülírták. Ebben a formájában senki nem tekintette elvetendő időpazarlásnak. Repül a, repül a26 Kiválasztanak egy játékvezetőt. Leülnek, és két mutatóujjukkal felváltva az asztal szélén, vagy ha nincs asztal, a térdükön dobolnak. A játékvezető is dobol, közben mondja: Repül a, repül a, repül a - kosár! (vagy más) Fölemeli a két kezét. Ha olyat mond, ami nem repül, a többiek lent hagyják a kezüket az asztalon vagy a térdükön, ha azonban olyat, ami repül, akkor ők is fölemelik a két kezüket. Aki eltéveszti, zálogot ad, amit a játék végén kiváltanak. Ez a játék fokozott figyelmet és gyors reagálást igényel. A gyermeknek egy­részt ismernie kell a mondott tárgyakat, élőlényeket, mert csak akkor szabad fölemelnie a kezét, ha az magától repül, mint a lepke, a madár vagy a repülőgép, helikopter. Másrészt a kézfelemelést gyorsan kell tennie, mert ha sokat gondol­kozik, és föl kellett volna emelnie a kezét, zálogot kell adnia. Mit visz a kis hajó27 A játszók kiválasztanak valakit kérdezőnek, aki megkérdezi egyiküktől: Mit visz a kis hajó i-vel? (vagy mással) 26 Felsőszeli (Pozsony megye). LÁZÁR Katalin 2006. 1. rész. 88. szám. 27 Rém (Bács-Bodrog megye). LÁZÁR Katalin 2008. 2. rész. 127. szám. 278

Next

/
Oldalképek
Tartalom