Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)
Lázár Katalin: A hagyományos játékok szerepe napjainkban
játékokban nem volt szabad nevetnie, pislognia, megszólalnia. Az énekes játékok jóvoltából megtanult énekelni, a mozgásos játékok egy része pedig fölkészítette arra, hogy könnyebben meg tudja tanulni a táncokat. A játék fontos szerepet töltött be abban, hogy megtanulja a szabályok betartásának jelentőségét. A játszásban szerzett tapasztalok nélkül akár úgy tekinthette volna, hogy a szabályokat a felnőttek találják ki azért, hogy a gyermek életét megnehezítsék. Ha azonban játszott, könnyen kiderült, hogy ha a szabályokat nem tartják be, a játék nem működik. Azzal, aki nem áll ki, amikor megdobják a labdával, vagy nem hajlandó a fogó szerepét átvenni, amikor megfogják, nem lehet játszani sem kidobóst, sem fogócskát. így aztán a gyermek könnyen rájöhet, hogy a szabály a játék fenntartója, s ettől nem nehéz eljutni oda, hogy az is a szabályoknak köszönhető, hogy a társadalom működik. A KRESZ szabályait éppúgy be kell tartani, mint a labdajátékok szabályait. A gyermek tehát játszás közben megtanulta a társas együttélés, a kommunikáció és a szocializáció bonyolult törvényeit is. Játékok a 21. században A hagyományos társadalomban játszott játékok bármely korban és bármilyen társadalomban ugyanazt a hatást gyakorolják a játszó gyermekre; a játék nem valamiféle haszontalan, léha időpazarlás, abból a gyermeknek általánosságban és konkrét értelemben is haszna származik. Általános haszon A játékok nagy részére jellemző a mozgás, sokban megjelenik az éneklés is. Mindkettőnek megvan a maga jelentősége. Mozgás A mozgás nem csupán olyasmi, amire manapság serkenteni kell gyerekeket és felnőtteket egyaránt, mivel egészséges, illetve hiánya vagy a mozgásban szegény életmód különféle betegségeket okoz. A mozgás eleve örömkeltő tevékenység: ki ne ismerné azt az örömérzést, ami egy kis futás, ugrálás, tánc következtében keletkezik? Ha magam már nem is tudok futni, látom a kicsik kipirult arcát, csillogó szemét egy kis futkározás után. Talán érthető a megdöbbenés, amit akkor éreztem, amikor egy óvoda kerítése mellett elhaladva arra lettem figyelmes, hogy egy nevelő azt parancsolja a 4-5 éves gyerekeknek, hogy sétáljanak a 262