Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)

Török Róbert: A budapesti játékkereskedelem története - Egy kiállítás és hoza- déka

szóban forgó kiállítást és a hozzá kapcsolódó könyvet is.3 Ráadásul a kiállításnak és a könyvnek is címet adó egykori Li ebner játéküzlet („A Babatündérhez”) épp a múzeum akkori székhelyéhez igen közel, az V. kerületi Szent István tér 4. szám alatt működött. Azonban egy kiállítás nem ér véget a lebontásakor, annak elemzése, értékelése fontos feladatunk. A 2012-ben Egerben lezajlott játékkonferencia lehetőséget adott a téma és a kiállítás értékelésére, eredményeinek elemzésére és a téma továbbgondolására. A kiállítás bemutatása, megvalósulása A múzeum a kiállítás és a könyv megírásához külső szakértőket, kurátorokat is bevont. Tészabó Júlia művészettörténész, az ELTE PPK játékkultúrát és játékkereskedelmet is oktató tanára és Demjén Bence segítette munkánkat. A külső szakértők bevonása szükségszerű volt, hiszen olyan más szempontokat és szakmai tudást is felhasználtunk, amelyek nagyban segítették múzeumi munkánkat. A társkurátor korábbi tudományos eredményeit így a kiállítás és a könyv bemutathatta. Demjén Bence részéről pedig a szocializmusban működött játékgyártókkal, forgalmazókkal, játékkereskedőkkel és mai gyűjtőkkel ismerkedhettünk meg. Tőlük tárgyakat kölcsönözhettünk, valamint a korabeli játékgyártókkal, forgalmazókkal interjúk is készültek, amelyeket a kiállításhoz kapcsolódó könyvben megjelentettünk.4 Részünkről a más múzeumokkal való múzeumi együttműködést, a kiállítás megszervezését, a támogatók keresését és az egész ügy lebonyolítását vállaltuk. Szerencsére közben néhány egykor volt játékkereskedő családjával, leszármazottaival is megismerkedtünk. (Többek között a kiállítás címét adó Liebner-üzlet tulajdonosának leszármazottaival is felvettük a kapcsolatot. Ok tárgykölcsönzés formájában hálálták meg megemlékezésünket, Liebner József unokája pedig a megnyitón is beszédet mondott.) A közös munka eredményes együttműködést biztosított. Tapasztalatunk szerint a külső szakértők véleménye ajánlott egy ilyen újszerű téma megvalósításánál. A múzeumnak sikerült más támogatókat is szereznie a kiállításhoz, így a Gulliver Játéknagykereskedés és a Piatnik Budapest Kft. cég játszható mai játékokkal, társasjátékokkal (valamint a helyszínen megvásárolható játékokkal) támogatták a kiállítást. Pénzt innen nem sikerült szereznünk, de ' TÉSZABÓ Júlia - TÖRÖK Róbert - DEMJÉN Bence: „A Babatündérhez” A budapesti játékkereskedelem története. 2010. 118. 4 Demjén Bence Hárs Györggyel, a TRIÁL Vállalat egykori vezetőjével, Tamási Györgyivel a KONSUMEX Külkereskedelemi Vállalat egykori vezető munkatársával és Deák László, Váci utcai játékkereskedővel, a Deák Modellsport (közismertebb nevén a Märklin-bolt) tulajdonosá­val készített interjút 2009-ben. 243

Next

/
Oldalképek
Tartalom