Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)

H. Szilasi Ágota: „Mese-mese, mesd el...” Lesznai Anna képmeséi a hatvani Hatvány Lajos Múzeumban

A Hatvanban őrzött hagyatékban azonban számtalan mesével, mesekezdeménnyel összepárosíthatatlan rajza, akvarellje van, melyek mesetartalmúak, még a címük is az, hogy „mese vagy meseillusztráció”. A játékosan expresszív, vagy például a népi faragott bútorok háttámláinak stilizált figuráit idéző (tenyérnyi vonal lények), és a forma meseszerűségére hangsúlyt helyező felfogás váltakozik a lírai színezésű és a narrációra, a történetre figyelő, pasztellesen érzékeny színharmóniában tartott kisebb-nagyobb rajzokon, vízfestményeken. Azonban nem túlzás azt állítani, hogy az egész életművet a meselátás hatja át. Mondhatni, hogy a mese Lesznai Anna számára nem egy irodalmi műfaj, nem az önkifejezés egyik formája volt, hanem létének egész kerete, az emberi értelem és lélek fejlődésének útiránya a végtelen felé. Ifj. Gaál Mózest újra ideidézve: Képei színes ablakok a mesébe.

Meseképeivel autonóm kis tartományt épített fel a magyar festészetben. Ezekben is egyfajta ősrégi, mágikus világot keresett, melyet gyakran „mesehitnek” nevezett, miszerint az eredeti, az édeni - a meséket megteremtő - állapotot valamiféle ősazonosság jellemez. Ennek, a megváltottságot eredményező ősazonosságnak a fellelését élete legfőbb, legégetőbb feladatának tekintette. Mindezt szimbolikusan meghódított - az omamens ábrázolástól elrugaszkodott kelléktárával, és a mese mágikus lelki valóságával - sajátos művészi világának megalkotásával kívánta elérni, általuk kereste a megváltást.75 „A mesék egymásba folynak és a lélekvalóság törvényein belül bármiképp tovább fűzhetők, mert mese a lelket - nem csupán mint egyéniséget, magába zárt gyümölcsöt ismeri, de a minden- séggel, szövöttkárpit-ábrákra emlékeztető, egybekapcsoltságban ábrázolja. A mese kiküszöböli a forma és tartalom küzdelmét, vágyat teljesít - boldog műfaj ... ”76 - írta 1918-as tanulmányában, mintha meglelte volna már a megváltáshoz vezető utat.

A húszas években azonban megtörik boldogsága s elapadt mesélő kedve. Ez vajon meglepő, vagy sorskérdés? Az első világháború kegyetlen évei, katona bátyjának halála, a forradalmak és ellenforradalmak értelmetlen kegyetlenségei szétzúzták a gyermeki emlékekből építkező idilli világát, kibillentették medréből személyiségét, melynek forrása a mese volt. Pontosabban az életében bekövetkezett törést a mesék megszületésének elmaradása jelezte. „Megvannak részletes feljegyzéseim egy meséhez. De nincsen már meg az az én, aki elevenné érezte őket. Meséim így tán sohasem fognak megíródni: mert már nem hiszek bennük. (...) Ma összedőltek a falak. ” Evekkel később tovább elemzi magát: „S mióta abszolúte más utakon járt a fejem, amióta nem tudok mesét festeni, és mesét írni, mióta látom, hogy akarva sem tudok már, azóta és ebből látom, hogy ezek a

75 FÖLDES Györgyi 2007. 151-153.

76 Nyugat 1918. 13.55-68.

220