Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)
H. Szilasi Ágota: „Mese-mese, mesd el...” Lesznai Anna képmeséi a hatvani Hatvány Lajos Múzeumban
tása a mese hősének, a történet indulásakor bútorokat rongáló-bántó kisfiúnak a feladata lesz - próbatételként.72 És ismét itt az azonosulni tudó kritika: Ifj. Gaál Mózes (Nyugat 1919. 6. szám)73 ’’Aki erőszakot tesz a mesén, magát csalja, mert énje törvényeivel átgázol a mesén, a maga leikével a mese lelkén, egyedül marad, mert a mese elhagyja, és vele a mese minden mágiája. Lesznai túl van ezen a veszélyen, meséje a korlátokkal kifejezett korlátlanság, törvényt tisztel, így gazdag. A mese nem hódol be az énnek, mégis benne lehetek korlátlanul. Ezt a titkot tudja Lesznai, aki énje legintimusabb problémáit várja el a mesétől, de ez azért sikerül neki, mert lelke fluidumait mesefluidumokká tudja desztillálni. (...) Képei színes ablakok a mesébe. A primitíven leegyszerűsített Természet és Dolgok e leegyszerűsítés által valami személyi életet nyernek, ez jóleső, mesei, a mese univerzális animizmusa árad e színes ákombákomokból, de vajon a gyermekeknek (Lesznai gyermekeknek szánja) ez a leegyszerűsítés kell-e? (...) Mi kiszedjük a gyermekből, mint furcsa tükörből a látások e bátor és bölcs takarékosságát, de adjuk-e eléjük ismét - hátha éppen az ő részüktől fosszuk meg őket, a részüket vesszük a látásból, alkalmukat, hogy ezt a piktúrás világot alakítsák, egyszerűsítsék? ” A Mese az eperszemnyi szívről című mese nem önálló kötetben jelent meg, hanem az Új Világ nevű ifjúsági folyóirat 1919-es évfolyamának második számában. Ezt a mesét saját magának, pontosabban annak a kislánynak ajánlotta, aki valaha ő maga volt. A folyóiratban megjelent meséhez ugyan csak néhány egyszínű illusztráció társult, de valójában ehhez a történethez is szép, színes, teljes oldalas vízfestmények készültek. A hatvani gyűjtemény több akvarellt őriz, melyek egy könyv megjelentetésének tervét sejtetik. A királylány elindul című képen például látjuk a kislányt, önnön magát, ahogy kilép a várból - aki vágyik látni a nagyvilágot. Ez a kép, mint a többi meseillusztráció is stilizált térhatású, nem egységes perspektívájú. A háttérben a falu látszik, közepén az égbe nyúló toronnyal ékesített templommal. Előtte, alatta, a várfallal körülvett, biztos menedéket biztosító kastély-vár. A várudvarból kikandikáló, a terméstől roskadozó ágait a várfalon szinte kibuggyantó fában felismerhető a csodafa, mely egyszerre virágzik és hozza termését. A képtér misztikáját a kettős égboltozat adja: kék ég derül fel a rózsaszínű lágyan hajló csúcsos hegyek mögött, a falu és a vár felett is. A két világot, a templomot, s egyben a falut kerítő nagykapus (kapu, mint átjáró) kőfal választja el. A királylány kilép a várból, de az biztosan, és nyitott kapukkal áll mögötte, és várja vissza, várja haza szeretett kis úrnőjét. A mesével ellentétben nem viszi aranytálcán a szívét, azonban ruhájának puffos ujja, és a kezei által bezárt szög a szív formáját idézi. Önnönmaga a szíve. A 72 GELLÉR Katalin 2000. 124. 73 http://epa.oszk.hu/00000/00022/00264/07826.htm 218
