Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 48. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2013)

H. Szilasi Ágota: „Mese-mese, mesd el...” Lesznai Anna képmeséi a hatvani Hatvány Lajos Múzeumban

(1898) című könyvében szintén a természet és a művészet alkotásai és formái közötti összefüggést hangsúlyozta. Ezek a nézetek nagy hatással voltak a korabeli tervezőkre, iparművészekre, többek között a bécsi szecesszió egyes képviselőire.

Valószínűsíthető, hogy Lesznai Anna is ismerte e kutatók elméleteit, napló- bejegyzései44 megerősítik, hogy a Vasámaposok - a kor pezsgő szellemi életéhez kötődően - impulzusokat merítettek a külföldi gondolkodók nézeteiből. A képi ábrázolások közül ők is e megformálást helyezték előtérbe, hiszen nézeteik szerint a művészi formák közül az omamens volt leginkább képes elszakadni a hétköznapi élettől. Fontos volt számukra a harmadik-dimenzió-nélkülisége úgy a mesének, mint a dekoratív omamensnek, mivel hitük szerint a mese és az omamens egy síkban tartása - a példaként tisztelt keleti filozófiákká lényegült művészetek korlátlan létazonosságához hasonlóan - egy differenciálatlan valóságba, azaz magasabb, transzcendentális létbe képes felemelni. „Minden omamens lélekvalóság-kivetítés; (...) a lélek törvényei szigorú adottságok. A mese sem erőszakolja meg a valóság lelkét, hiszen az azonosságból indul ki, érzi, hogy magával egy-lehetőségű, tehát valóban egytörvényű dolgokkal bánik. Az ornamentum sem dúlja fel hangulataival a jelenségvilágot (...), de emberi ritmus- és egyensúlyérzetünket felkelti, aláhúzza. Keleten olyan erős az azonosság és a lélekvalóság, hogy minden képzőművészet ornamentális (...) amit dekoratívnek nevezek. A lélek győz, és szerényen díszít. Az irodalmuk is csupa mese. Még vallásukba is belelopózik a mese.”45 (...) Az ornamens mágikus, tehát nincs benne individuum, mindennek csak a mágikus típusát ábrázolja, és a művész sem egyén, aki az ornamens mögött áll. (...) - idézhetők a feljegyzett gondolatok Lesznai naplójegyzetiből. A Nyugatban megfogalmazott mese-filozófiája szerint pedig: „A léleknek csak a lélek eleven — ezért vált mindent lelkessé, emberré a mese. Mint ahogy az ornamentikában ősi űriszonyunk — a rendezetlen káoszt érezzük űrnek - értelmes formákkal népesíti ’díszíti ’ a teret: úgy népesíti lélekkel ’a lélek űriszonya’ a mesevilágot. A kifejézhetetlenségnek, az ősazonosság megszólalásának - és alakot öltésének - ellentmondását, a mese az ornamensek- kel rokon törvényekkel oldja meg. Egy nívón ábrázol, átvitt értelemben egysíkú, mint a tánc és az ornamens, (...) a mese szuverénül uralkodik tartalmán, nincs feszültség és küzdelem forma és tartalom között, a kettő azonos. (...) A mesék egymásba folynak és a lélekvalóság törvényein belül bármiképp tovább fűzhetők, mert mese a lelket - nem csupán mint egyéniséget — magába zárt gyümölcsöt ismeri, de a mindenséggel, szövöttkárpit-ábrákra emlékeztető, egybekapcsoltság44 Sorsával tetováltan önmaga. 2010. 242.

45 Sorsával tetováltan önmaga. 2010. 149.

206