B. Gál Edit – Veres Gábor szerk.: Agria 47. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2011)

Komjáti Zoltán Igor: Szigor vagy közös érdek? - A polgári és katonai igazságszolgáltatás jellegzetességei Füleken Koháry István főkapitányságának idején (1667-1682) Heves és Külső-Szolnok vármegye példáján

és mezővárosok lakosságától szerezték meg élelmüket és ruházatukat, állandó egyenetlenség uralkodott mindkét, saját privilégiumához görcsösen ragaszkodó réteg között. A katonák feletti ítélkezési jog miatt állandó vita zajlott: a nemesség meg akarta szerezni, Koháry pedig meg akarta tartani. A nemesség, amikor csak tehette, bíróság elé állította a vétkes katonákat, mint közönséges bűnözőket, amire jogalapot az 1659. évi 15. és 16. törvénycikkek szolgáltattak. A 15. törvénycikk arról rendelkezett, hogy a vármegyék területén tetten ért végváriakat a főkapitány köteles megbüntetni, ám ha ezt elmulasztaná, vagy hátráltatná az ítélet kimondását, akkor 500 forint büntetéspénzt köteles fizetni, amit a vármegye kasszájába kell behelyezni. A 16. törvénycikk pedig egyenesen a vármegyék hatókörébe utalta a bűnös végváriak megbüntetését. Akár katonák fogták el a bűnösöket, akár a jobbágyok, mindenképpen az alispánnak kellett átadniuk, és azután csakis a polgári bíróság ítélőszéke elé kerülhettek.

4 Először az alispán a tanúvallomások felvételére utasította a szolgabírákat. Ha a vétkes(ek) a vármegye kezében is voltak, a magisztrátus azonnal megindította a tárgyalást. A legsúlyosabb bűnöket elkövetőket valóban halálra ítélték. Horváth János és Pallagi Pál füleki katonák Alattyánban és a környékén levő falvakban „...félre tévén az Fölséges Istennek parancsolattyát, és Országunk Törvényeiben letett büntetéseket, együtt is, másutt is tolvajkodni, embert sarcoltatni, asszonyembereken erőszakot tenni, és űzni, vonni semmit sem félemlettek...". A vádlottak nem ismerték el a bűnösségüket, azt mondták, hogy minden tettük csupán önvédelemből fakadt, szándékosan nem követtek el semmit, hanem éppen ők azok, akiket megtámadtak a falusiak. A Heves és Külső-Szolnok vármegyei magisztrátus azonban a tanúvallomások alapján kimondta rájuk az ítéletet: Pallagit és Horváthot felakasztásra ítélte a bíróság, hogy „...mások példájára, és efféle istentelen cselekedeteknek nyakaszakadására..." szolgáljon büntetésük.

5 A közös együttélés és a többször felmerülő egymásra utaltság viszont arra ösztönözte a nemességet, hogy tegyen némi kompromisszumot. Bár a magisztrátusok mindig ragaszkodtak a bűnöző katonák törvény szerinti szigorú megbüntetéséhez, mégis engedékenynek mutatkoztak, és a halálbüntetést enyhíthették. A főkapitányi és alkapitányi, esetenként seregbírói közbenjárás nagyon sokat jelentett

6, 3 SZAKÁLY Ferenc 1991. 139. 4 Corpus Juris Hungarici (1657-1740), 1900, 146-149. 5 HML IV-l/a, 6. kötet, 113-114., Heves és Külső-Szolnok vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei, (Fülek, 1681. május 28.) 6 Ilyen volt az, amikor Bélteky Pál szólalt fel egy gyilkossággal vádolt katona ügyében, bebizonyítva azt, hogy nem szántszándékkal, hanem hirtelen elindulásból követte el tettét. - HML IV-1 /a, 4. kötet, 181., Heves és Külső-Szolnok vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei, (Fülek, 1672. november 16.) 152