B. Gál Edit – Veres Gábor szerk.: Agria 47. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2011)

Havassy Péter: Várnagyok és alvárnagyok a középkori Heves megyében

vagy háromosztatú, alápincézett lakóépületet, a pillérekkel osztott pincét (gazda­sági épületet), valamint a templomot palánkkal vették körül. A palánk délkeleti sarkánál kváderfalas kaputorony biztosította a bejárást. Ugyanekkor a templom nyugati oldalát egy patkó alakú résszel bővítették ki. A XIV-XV. század forduló­ján a lakóépületet két traktusos, hat helyiségből álló együttessé alakították át. 6 9 Az e tájon honos, s oly magasra emelkedő Kompolti családnak megyénkben két vár volt teljesen a kezén, Oroszlánkő és Nána, felerészben pedig 1472-től Sirok. Oroszlánkőt Péter mester építette. 1325-ben fiai - Gergely, István és Kompolt - megosztoznak az apai örökségen, de a várat közös birtokban hagyják. Gergely utódainak - a Domoszlaiaknak - kihaltával, 1418-tól egyedül a Kompoltiaké az erősség. 7 0 A Kompolti család székhelye ugyanakkor Nána volt, melyre praedicatumuk a „de Nana" is utal. A megerősített udvarház helyére lépő várra az első adatot az 1445. évi országgyűlés szolgáltatja, ahol megemlítik Kompolti János újonnan épült nánai várát, és a IV. tc. a vár fenntartását rendelte el, 7 1 de várnagyáról csak 1466-tól van tudomásunk. A várnagy ekkor Szilágyi Mi­hály, aki I. Mátyás nagybátyjával - tehát gyakorlatilag a királlyal - állt rokonság­ban, mivel a Szilágyiak eredeti birtokai Heves megyében feküdtek, melyeket 1408-ban cserélnek el a Garázda család horogszegi ingatlanaiért. Várnagyunk, Szilágyi Mihály a Hevesben maradt ág egyik tagja, s vélhetően ide tartozott az 1435-ben előtűnő Szilágyi Gergely szarvaskői várnagy is. Szilágyi Mihály életére mindössze egy adatot találunk, s ez sem hízelgő, mivel Mátyás király proscrip­tiójában emberölés vádja miatt szerepel. Hasonlóan kevés ismerettel rendelkezünk az őt követő várnagyokról. Mint az előbb, Eger kapcsán láttuk, Kis Péter az egri vitézlő iskolában nevelkedett. A további várnagyok jelentős megyei családok fiai, kiknek rokonai között alispánokat is találunk (Daróci, Liptai). 7 2 1466-1467 Szilágyi Mihály várnagy 7 3 1466/1467. 1475 Derzsi Benedek várnagy 7 4 1475. augusztus 7. 1476 Bodi László várnagy 7 5 1476. július 27. 6 9 KMTL. 361. 7 0 FÜGEDI Erik 1977. 175.; ENGEL Pál 1977. 138. 7 1 PÁMER Nóra 298-300.; ENGEL Pál 1996. I. 374. 7 2 HAVASSY Péter 1986a. 55-56. 7 3 BÁRTFAI SZABÓ László 1905. 69. 7 4 SZÉLL Farkas 1890. 162. 7 5 DL. 17838. 141

Next

/
Oldalképek
Tartalom