Veres Gábor szerk.: Agria 46. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2010)

Bihari-Horváth László: Tárgytipológiai kísérlet az észak-magyarországi, „magyaros stílusú” keménycserép dísztányérkultúra bemérésére

ságára, azaz „kőkeménységére" vonatkozik, hanem azt sejteti, hogy az anyagnak kő az alapanyaga (noha valójában agyag), utótagja pedig félrevezetően egyetlen tárgycsoportra (az edényfélékre) irányítja az értelmezés fókuszát. A fogalomszűkítő kőedény kifejezés helyett, következetesen - az ugyancsak nem eléggé kifejező, de a kőedénytől bővebb értelmű - keménycserép anyagnevet használom, amely kifejezi, hogy az adott anyag alapjában véve agyag, és jelzi legfontosabb tulajdonságátjelesül hogy a fazekasagyagtól keményebb. A keménycserepet ugyanis - magas fokú hőállósága mellett - a keménysége különbözteti meg a hagyományos népi kerámiától. Ez a keménység azonban viszonylagos. A magyarországi gyárak a keménycserepek két nagy csoportja közül, nem a keményebb földpátos (vagy angol-), hanem a puhább mészpátos keménycserepet gyártották,

8 ami ugyanakkor így is jóval keményebb volt a népi kerámiák anyagától. Ez a viszonylagosság a keménycserép anyagnév helyett újabb terminus bevezetését tenné indokolttá - melyre talán az anyag jellegzetes alapszínére utaló fehércserép szóösszetétel lenne a legalkalmasabb

9 -, és bár erre az 1950-es években történt is már kísérletet,

1

0 végül is az új anyagnév nem tudott rögzülni a „kerámiatudományok" szóhasználatában. A keménycserép tányérok anyaga a porcelánnal rokonítható. Egyes keménycserepeknek maga a porcelán-alapanyag kaolin (vagy porcelánföld), azaz a természetben előforduló legtisztább, legfehérebb agyag is az egyik fontos összetevője. Ezt, legfeljebb kis mennyiségben a kevésbé tiszta, de még finom, fehérre égő tűzálló agyaghoz keverték, ami minden esetben a keménycserép legfontosabb alapanyaga volt. A további adalékanyagoknak (például a finomra őrölt kvarcnak, illetve a mészkelnek) köszönhetően rideggé váló masszát nem lehetett úgy formálni, mint a fazekasagyagot, ezért a keménycserép tányérok készítése mintában formázással, sablonos préseléssel történt (2. kép). Ugyan a keménycserép anyagának összetételében, vagy a gyártási folyamat gépesítettségében koronként és készítőhelyenként voltak apróbb különbségek, de a dísztányérok gyári készítéstechnikája alapvetően az összes magyarországi keménycserépgyárban megegyezett. A megformált tányért először magas hőfokon (1100-1200 °C) keményre égették, majd másodjára alacsonyabb hőben (970-1050 °C) ráégették az edénytest fehér felületére festett díszítést és magát a mázat.

1

1 Az alacsony hőfokú második 8 KATONA Imre 1978. 11. 9 A fehércserép anyagnév ugyan kifejezőbb mind a kőedény, mind a keménycserép megnevezéstől, mégsem lehetne könnyen integrálni a néprajzi kerámiakutatás szakszótárába, mert abban már szerepel egy hasonló kifejezés, a fehéredényé, amely az ónmázas kerámiát, azaz a fajanszot jelöli. 1

0 Vö. MATTYASOVSZKY-ZSOLNAY László 1953. 1

1 CSÁNYI Károly 1954. 10., vö. MOLNÁR László 1967. 252. 309